2010. április 10., szombat

Hagymás pite mascarponeval és sajttal



Ezt a pitét a hagyma imádók figyelmébe ajánlanám, viszont aki idáig nem volt a hagymával túl nagy barátságban az is megfogja szeretni. Már többször hallottam a hagymával készült pitéről, tortáról, de még eddig nem sütöttem. Ma valami süteményre vágytam, persze nem szerettem volna édeset készíteni, inkább valami sósat. Ennek pont megfelelt ez a pite. Igaz a mascarpone ízesítése sós, és ott van még a sajt is, de a hagyma dinsztelése közben finom édeskés ízt kapott. Így egy kicsit sós, és egy kicsit édes íz keveredése érezhető. Ettől összességében viszont nagyon finom lett. A ropogós leveles tészta, és ez a finom töltelék egy igazán remek páros. Langyosan pedig egyszerűen nem lehet neki ellenállni.




3 db vöröshagyma (jó nagyok)
5 dkg margarin
3 tk cukor
kakukkfű
őrölt fehérbors
5 ek fehérbor (édes)
15 dkg mascarpone
15 dkg sajt
1 db tojás
1 cs leveles tészta


A hagymát vékonyan felszeletelni, majd egy serpenyőben a margarinnal elkezdeni párolni. Közben sózni, borsozni, és megszórni ízlés szerinti mennyiségű kakukkfűvel. Amikor már kezd kicsit párolódni, rászórni a cukrot és jól összekeverni. Végül ráönteni a bort, és fedő alatt tovább párolni. Ha már elpárolog a leve, a fedőt levéve állandó keverés mellett addig párolni még szép színt kap.

A leveles tésztát egy sütőpapírral bélelt tepsibe tenni.

A mascarponét sózni, és simára keverni az egész tojással, majd a leveles tésztára egyenletesen rákenni. Reszelt sajttal jól megszórni.
A sajt tetejére rákanalazni a megpárolódott vöröshagymát, és a tetejét szintén jól megszórni reszelt sajttal.

Előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütni.(én légkeverésnél 150 fokon sütöttem)
Langyosan tálalni, egy pohár finom bor társaságában.


13 megjegyzés:

  1. Imádom a hagymát:)Olyan mint egy gyönyörűséges pizza szelet:)))

    VálaszTörlés
  2. Mi is nagyon szeretjük a hagymát, a tegnapi salátában is volt, illetve ma a pitához adott zöldségekhez is szeleteltem a lila változatból.
    Biztosan fincsi lehet a pitéd!

    VálaszTörlés
  3. Hű ez nagyon guszta lett. Folyik a nyálam utána ;)

    VálaszTörlés
  4. Szia Gizi. olvastam ezt a bejegyzésed és rögtön az én Petim jutott eszembe hát át is küldtem neki msn a blogod hogy olvassa el. :) Ő nagyon odavan a hagymáért és a hagymás dolgokért...Szóval köszi a receptet:))

    VálaszTörlés
  5. Szia! Kérek szépen egy adagot, kérem csomagolva, quadon kiszállítva!:-))

    VálaszTörlés
  6. Niki!
    Nekem is a pizza jutott róla eszembe.:))Köszönöm!!

    VálaszTörlés
  7. Thrini!
    Szeretni én is szerettem régen, de epegondjaim vannak(pedig már nincs is epém:))) és ezért kicsit tartottam tőle, de isteni finom és megúsztam gyógyszer nélkül.

    VálaszTörlés
  8. Bianka!
    Köszönöm!! Küldök neked is belőle!!:)

    VálaszTörlés
  9. Szia Réka!
    Akkor ezt a receptet pont a Petinek találták ki!! Feltétlen csinálja meg, mert isteni finom!!

    VálaszTörlés
  10. Andi/cuki!
    Kérésed számomra parancs, máris csomagolom, pattanok a quadra és már viszem is!!!:))

    VálaszTörlés
  11. Szuper recept! Nagyon guszta! :)

    VálaszTörlés