2010. április 29., csütörtök

Rizstészta tejszínes brokkolival (nem csak lisztérzékenyeknek)


A rizstésztáról már hallottam, de eddig még nem sikerült találkoznom vele. Igaz főleg lisztérzékenyeknek ajánlják, de szerintem nem csak ők fogyaszthatják. Nemrégiben éppen bevásárolni voltam, amikor megjött a tésztaárus és az eladónak kínálgatni kezdte ezt a fajta tésztát is. Na erre én is felfigyeltem, mivel már a terveimben szerepelt a beszerzése. Gyorsan vettem is egy csomaggal és már csak az volt a kérdés, mit is készítsek belőle. A zöldségesnél igen szép brokkoli csokrocskák sorakoztak a polcon, így már el is döntöttem, hogy párolt formában készítem el a rizstésztához. Tetejére mozzarellát csipkedtem és így együtt egy finom, laktató, de remélhetőleg eléggé diétás ebéd kerekedett belőle.

10 dk rizstészta
1 cs brokkoli
1 db vöröshagyma
1/2 citrom leve
3 dl tejszín

őrölt fehérbors
ételízesítő
olívaolaj
mozzarella

A brokkolit enyhén sós vízbe félpuhára főzni, majd leszűrni és lecsepegtetni.

A vöröshagymát apró felvágni, majd az olajon elkezdeni párolni. Ha már üveges, felönteni a tejszínnel és ízlés szerinti mennyiségű fűszerrel ízesíteni. Belenyomni a citromlevet, hozzáadni az előfőzött brokkolit és lefedve tovább párolni. Közben többször óvatosan összerázni, de keverni nem szabad, mert a brokkoli összetörik. Párpercig együtt párolni. Ennyi idő alatt a tejszín besűrűsödik a brokkoli pedig teljesen megpuhul.

Közben egy edénybe enyhén sós vizet forralni és 5-7 perc alatt puhára főzni a rizstésztát. Ha már elég puha, leszűrni és leöblíteni. Én a leöblített tésztát egy kis olívaolajjal átkevertem.

Tálaláskor a tészta tetejére kanalazni a tejszínes brokkolit és mozzarellát csipkedni rá.

6 megjegyzés:

  1. Rizstésztát még én sem ettem, a brokkolit viszont szeretem.

    Gizike, szoktál spenótot lefagyasztani? Hogyan? Zacsiban nyersen vagy egyéb módon? Annyi spenótom van, de mindennap nem ehetünk, a család fellázadna. :)
    Köszi, ha tudsz adni tanácsot!

    VálaszTörlés
  2. Thrini!
    Ha sikerül venned rizstésztát, próbáld ki szerintem finom.

    A spenótot enyhén sós vízben megfőzöm, majd leszűröm és hagyom teljesen kihűlni, majd zacskóba teszem és lefagyasztom. Már én is jópár csomaggal lefagyasztottam, mert mi sem győzzük enni.

    VálaszTörlés
  3. Én szeretem a rizstésztát, mert kevesebb kalóriát tartalmaz. De amit én vettem, nem kellett főzni, csak forralt vízben áztatni 2-5 percig.
    Nagyon finom lehet a kaja, brokkoli helyett karfiollal :)))))
    Guszta, ahogy virít az egész alatt a zöld igazán egészséges étel

    VálaszTörlés
  4. Szívesen ennék belőle én is :). Szeretjük a rizstésztát és a brokkolit is :)

    VálaszTörlés
  5. Bianka!
    Lehet többféle változata létezik. Én is csodálkoztam hogy főzni kell, mivel te írtad hogy csak forróvízben áztatni kell. Erre az volt írva hogy 8 percig főzni, de azt túl soknak találtam, ezért kóstolás után főztem puhára. Lehet megpróbálom,hogy leforrázva milyen lesz. A karfiolos változatot is bevállalnám én is.:))

    VálaszTörlés
  6. Ami!
    Én pedig szívesen küldök neked egy kis kóstolót!!:)

    VálaszTörlés