Mai ebédnek sülthúst terveztem be, és mivel még volt itthon gránátalma, abból szerettem volna köretet készíteni hozzá. Salátára gondoltam, aztán úgy döntöttem, kicsit nézelődök, hátha találok valami jó receptet. Végül ráakadtam erre a chutney receptre, és rögtön megtetszett. Igaz egy kicsit változtattam rajta, mert én mézzel ízesítettem, és málnapéppel készítettem el. Az eredeti receptben, ha jól emlékszem, savanykás gyümölcslekvár szerepelt. Egy biztos, nagyon finom lett. Natúr sülthús mellé kínáltam. A fűszeres-hús és az enyhén édeskés-savanykás chutney remekül illettek egymáshoz. Gyorsan elkészíthető, kb. félóra alatt egy remek ebédet sikerült feltálalnom.

1 db gránátalma
1 db lilahagyma
3 ek málnapép(v. savanykás lekvár)
gyömbér(1-1,5 cm)
1/2 citrom leve
3-4 ek méz
olívaolaj
só
színes bors
1 mk őrölt koriander
1 db lilahagyma
3 ek málnapép(v. savanykás lekvár)
gyömbér(1-1,5 cm)
1/2 citrom leve
3-4 ek méz
olívaolaj
só
színes bors
1 mk őrölt koriander
A gránátalmát kettévágni, majd egy kanál segítségével, óvatosan kiszedni a magokat. (a fehér hártyás részt teljesen eltávolítani)
A hagymát és a gyömbért vékonyan leszeletelni.
Egy serpenyőbe olajat önteni, majd elkezdeni párolni benne a hagymát, majd hozzátéve a gyömbért is. Picit megsózni és addig párolni, még a hagyma félpuha lesz.
Ekkor rányomni a citromlevet, megszórni ízlés szerinti mennyiségű színes borssal és az őrölt korianderrel. Hozzáadni a málnapépet (v. ízlés szerinti savanykás lekvárt), a mézet, jól összekeverni és szintén párpercig továbbfőzni. (közben kevergetni)
Végül beletenni a gránátalma magokat, jól összekeverni és addig főzni, hogy kissé besűrűsödjön.
Tálaláskor sülthúsok, vagy rántott sajt mellé köretként kínálni.

Hm biztos érdekes ízvilág,nagyon sok finomat föztél mostanában , kár hogy ilyen messze lakok töled mert sürün meglátogatnálak:D
VálaszTörlésKellemes hétvégét..
Szép hétvégét:))
VálaszTörlésKézcsókom Gizike! Ez valami mennyei lehetett! Imádom az ilyen ízeket!
VálaszTörlésNahát, nagyon izgalmas köret, biztos nagyon finom volt! :) Micsoda ötlet:)
VálaszTörlésMilyen szép színe van
VálaszTörlésNagyon tetszik, egyszer én is készítettem gránátalma szószt és nagyon szerettük.Kipróbálom ezt is!
VálaszTörlésCakeni!
VálaszTörlésNagyon szívesen látnálak, és jutna neked is a sok finomságból. Nagyon finom lett, bevallom magam sem gondoltam volna.
Szia Réka!
VálaszTörlésÖrülök hogy sikerült bejutnod, és szép hétvégét kívánok neked.puszi
Viki!
VálaszTörlésIsteni finom!!! feltétlen próbáld ki, tuti neked is bejön majd.:))
Zsiri!
VálaszTörlésIzgalmas és finom. Sokszor én is meglepődöm magamon, mi mindent meg nem csinálok.:)))
Bianka!
VálaszTörlésKöszönöm!!:)
Ottis!
VálaszTörlésA szósz is biztosan finom volt. Hogyan készítetted, én is szívesen kipróbálnám.
Gyönyörű színe van!:-)
VálaszTörlésNelli!
VálaszTörlésKöszönöm!! :)
Nagyon tetszik a recept:) mindjárt meg is csinálom. karácsonyra lesz, remélem addig eláll. Befőttes üvegbe teszem és hozzáadok egy kis dzsemfixet is :) biztos, ami biztos
VálaszTörlésSalud!
VálaszTörlésKöszönöm!! Biztosan elfog állni karácsonyig, és nagyon finom lesz a sültek mellé.:)