A hétvégén semmi kedvem nem volt a sütkérezéshez (bizony előfordul ilyen is néha), viszont desszert nélkül csak nem maradhattunk. Így végre elkészítettem ezt a kekszes csodát, melyet a Vacsoracsatában, Bencze Ilona készített a vendégeinek. Mivel én azt szerettem volna, hogy szépen szeletelhető legyen, így szombaton este állítottam össze, és másnap délelőttig a hűtőben várakozott. Amikor kivettem a formából, rögtön láttam, hogy sikerült teljesen megdermednie és könnyen feltudom majd szeletelni. Az olvasztott csokoládé gyorsan megkötött a tetején, mivel eléggé le volt hűlve. Az ízek jól összeértek, nem lett túl tömény édes, és a kissé savanykás meggy remekül illett hozzá. Amilyen gyorsan elkészült, olyan gyorsan el is fogyott. Mindenkinek csakis ajánlani tudom. Türelmetlenebbeknek nem muszáj ilyen sokáig pihentetni a hűtőbe, viszont akkor nehezebben lehet majd szeletet vágni belőle. Tálaláskor én tejszínhabot kínáltam hozzá, de anélkül is isteni finom volt.

20 dk 70% étcsokoládé (lehetőleg narancsos)
2 dl tej
20 dk porcukor
2 cs vaníliás cukor
20 dk margarin
20 dk háztartási keksz
20 dk kakaós keksz (Győri édes)
1 rumaroma
1 meggyaroma
reszelt narancshéj
1 üveg magozott meggy
1 db tortabevonó csokoládé
2 dl tej
20 dk porcukor
2 cs vaníliás cukor
20 dk margarin
20 dk háztartási keksz
20 dk kakaós keksz (Győri édes)
1 rumaroma
1 meggyaroma
reszelt narancshéj
1 üveg magozott meggy
1 db tortabevonó csokoládé
A kétféle kekszet ledarálni.
Egy edénybe tenni a tejet, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a margarint és az apró darabokra tört csokoládét. Állandó kevergetés mellett felolvasztani, majd levenni a tűzről.
Ezután belekeverni a rumaromát és a meggyaromát, végül pedig a darált kekszet, és a magozott meggyet. Fakanállal jól összekeverni.
Egy téglalap alakú sütőformát kibélelni folpack fóliával, majd beleönteni a meleg masszát. Tetejét egyenletesen elsimítani, majd hagyni kihűlni.
Ha teljesen kihűlt, a hűtőbe tenni párórára pihentetni, hogy jól megdermedjen. (minél tovább van a hűtőben, annál könnyebben lehet majd szeletelni)
A hűtőből kivéve, tálcára borítani, majd levenni róla a formát és a fóliát. Ezután óvatosan visszafordítani, majd a tetejét olvasztott csokoládéval leönteni. Megvárni még a csokoládé megdermed, és már lehet is szeletelni.
Tálaláskor tejszínhabot, fagylaltot kínálhatunk hozzá, de magában is nagyon finom.

Csinos darab lett, ez tulajdonképpen a meggyes Sport szelet, nem?:))
VálaszTörlésSzia Gizi
VálaszTörlésSosem bocsájtom meg magamnak, hogy nem vettem észre a "gasztró" blogodat. Most aztán lesz mit behoznom visszamenőleg,(úgyis hosszú lesz a tél).
Ahogy elnézem a képet, nálam nem kell a darabolással vacakolni, az mind ídőhúzás.
Aszta,ez milyen finom lehet!!!
VálaszTörlésErre mondják, hogy tömög gyönyör!:-)
VálaszTörlésIgazán finom lehet!
Csokivarázs, varázs,..ázs,...s
VálaszTörlésJuj! Te Gizi! Micsoda finomság!
Fenségesen guszta
VálaszTörlésEz nagyon nekem való :)))
VálaszTörlésImádom a csoki-meggy párosítást!
Meggy és csoki, az egyik kedvenc párosításom :)
VálaszTörlésMoha!
VálaszTörlésKöszönöm!! Igen valójában ez a sportszelet csak meggy is van benne, meg talán az állaga egy kicsit így lágyabb. A narancsos beütéstől pedig még finomabb lett.:)
Szia Iván!
VálaszTörlésAzt hittem tudod, hogy létezik ez a blogom is. Sőt erre helyezek nagyobb hangsúlyt. Bizony elég hosszú a tél, lesz időd nézelődni. Főzni is szoktál, vagy csak továbbítod a feleséged felé a recepteket???
Ez jó, hogy én miért is szeleteltem, hiszen nálunk is pillanatok alatt elfogyott.:))
Edó!
VálaszTörlésNagyon finom, és főleg nagyon egyszerű!!:)
Nelli!
VálaszTörlésÍgy igaz!!! Nem is mertem belegondolni, csak ettem, na és híztam tőle.:))
Juci!
VálaszTörlésFeltétlen készítsed el, tuti sikered lesz vele!!:)
Bianka!
VálaszTörlésKöszönöm!!!:)
Ami!
VálaszTörlésAkkor ez valóban neked való nassolni való!!!:))
Zsiri!
VálaszTörlésKöszöntelek a csokiimádók táborában!!!:)))
Köszönöm!a csokisvarázs Ístenifinom.Aranka.
VálaszTörlésAranka!
VálaszTörlésKöszönöm hogy megírtad, és örülök hogy neked is ízlett.:)
Gizám! A három unokám hálásan emlegeti a nevedet!Zsóka
VálaszTörlésZsóka!
VálaszTörlésKicsit megkésve látom a bejegyzésedet, de igen nagy örömmel olvasom. Üdv.az egész családnak.:)