2009. február 15., vasárnap

Sajtos-tejfölös sült csirkecomb





Sokszor van úgy az ember, hogy nem tudja eldönteni mit is főzzön. Az alapanyagok adottak, mint jelen esetben a legfontosabb a csirkecomb, csak éppen nem a már megunt módon szeretnéd elkészíteni. Ilyenkor gyorsan előkapom a régi receptes cetlijeimet, és keresgélésbe kezdek. Így akadt a kezembe ez a recept is. Rögtön hozzá is láttam az elkészítéséhez, és nem bántam meg, mert nagyon finom. A lila hagymás alapon, a tejfölös szószban omlósra párolódott hús, a sütés végén pedig ráreszelt sajt szépen ráolvadt, és pirosra sült. Én rizzsel tálaltam, de ízlés szerint készíthetünk hozzá másfajta köretet is.






 Hozzávalók:

4 db csirkecomb
8 dkg kukoricaliszt
1 teáskanál pirospaprika
majoránna,
őrölt fehér bors,

fokhagymasó
2 nagy lila hagyma
3 dl tejföl
2 dl fehér bor
7 ek olaj
15 dkg sajt





 A combokat sózzuk be, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni.

A hagymát vékonyan szeleteljük fel, majd egy tepsibe öntsünk két evőkanál olajat, és terítsük el rajta a felszeletelt hagymát.

A lisztet keverjük össze a fűszerekkel, sóval, és a pirospaprikával, majd forgassuk bele alaposan a csirkecombokat. Ezután a maradék lisztes keveréket szórjuk rá a hagyma tetejére, majd helyezzük rá a combokat.

A tejfölt keverjük simára a borral és 5 evőkanál olajjal, majd kanalazzuk rá a combok tetejére úgy, hogy teljesen befedje. Ezután fóliázzuk le a tepsi tetejét.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 50 perc alatt pároljuk puhára. Ezután vegyük le a fóliát, majd ízlés szerint szórjuk meg reszelt sajttal, és süssük szép pirosra.

Tálaláskor ízlés szerinti körettel kínáljuk. Én rizst főztem, és azzal tálaltam.

3 megjegyzés:

  1. Gratulálok, mondtam én, hogy menni fog. Ezt egyszer ki fogom próbálni

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm neked a segítséget, mert nélküled nem sikerült volna.

    VálaszTörlés
  3. Gizi
    Gratulálok a blogodhoz!!!Nagyon ügyes vagy!!A finom étel receptek egy helyen lesznek!!!puszika.

    VálaszTörlés