2010. november 13., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Bakonyi sertéstokány.





Nagy kedvencünk a bakonyi sertésszelet, de most éppen felkockázva volt a fagyasztóban a hús, így sertéstokány készült belőle.  Így elkészítve kevesebb időt kell a főzéssel tölteni, nem kell annyira odafigyelni rá, és mégis ízben is éppen azt kapjuk, mint az eredeti sertésszeletnél. Ameddig a hús szépen fődögélt, addig elkészült a köretként tálalt galuska, és még egy kis ebéd utáni nassolni valót (mákos-meggyes és túrós rétest) is sikerült sütni.




Hozzávalók:

70 dkg sertéscomb
50 dkg gomba
20 dkg füstölt császárszalonna
1 db vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 db sárgapaprika
1 db paradicsom
1-1,5 dl tejszín
3 dl tejföl
1 tk liszt

csípős paprikakrém (Erős Pista)
2 tk pirospaprika
szerecsendió
majoranna
kakukkfű
1/2 ek zsír




A húst, és a császárszalonnát ízlés szerint kockázzuk fel. (én kisebb kockákra vágtam) A vöröshagymát és a fokhagymát vágjuk fel apróra. A paradicsomot és a paprikát vékonyan szeleteljük fel. A gombát vágjuk vékony csíkokra.

A felkockázott szalonnához adjuk hozzá a zsírt, majd süssük pár percig, hogy kapjon egy kis színt.

Ezután adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és addig pároljuk, még a hagyma üveges lesz, majd adjuk hozzá a fokhagymát, a felszeletelt paradicsomot és paprikát, és pároljuk tovább egy-két percig.

Ezután adjuk hozzá a felkockázott húst, és addig pároljuk míg a hús kifehéredik, majd szórjuk meg a pirospaprikával, és a fűszerekkel, sózzuk, keverjük alaposan össze.

Ezután keverjük hozzá a felcsíkozott gombát, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje, és résnyire lefedve az edényt, főzzük puhára.

A tejfölt és a tejszínt keverjük simára a liszttel, majd öntsük hozzá a húshoz, és keverjük alaposan össze. Ezután főzzük még pár percig, hogy a szaft kissé besűrűsödjön, és ízesítsünk utána, ha szükséges.

Ameddig a hús fő, készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. Én nokedlit főztem hozzá.

Tálaláskor a köretre (nokedlire) kanalazzuk rá a szaftos húst, majd ízlés szerint savanyúsággal kínáljuk.


14 megjegyzés:

  1. Ámulok mindig,hogy mennyi energiát van minden nap ilyen finomságokat készíteni!:)

    VálaszTörlés
  2. Ennél hol spóroltál időt?? Én a nagyimtól így tanultam... :)

    esetleg ott, hogy nem egyben van a szelet husi, hanem felszeletelve??

    sztem annyi a különbség, h az egyik a bakonyi sertés szelet, a másik pedig a bakonyi sertés tokány :)

    VálaszTörlés
  3. gabanyu!
    Ha főzésről van szó, tele vagyok energiával!! Sokszor megfogadom, hogy ma nem főzök, de a végén nem tudom megállni.:))

    VálaszTörlés
  4. Jákli!
    Én eddig szeletben elősütöttem a húst, és szerintem úgy macerásabb volt az elkészítése!!! Neked könnyű, ha ilyen nagyid van aki megtanította neked.:))

    VálaszTörlés
  5. Nagyon fincsi étel!Galuskával nagyon finom.

    VálaszTörlés
  6. Hát én mindig 2 napra főzök.
    Gabika mellett nekem nincs energiám minden nap főtt ételt készíteni,majd,ha nagyobb lesz talán:)

    VálaszTörlés
  7. Hű még egy isteni hétvégi fogás

    VálaszTörlés
  8. Köszi!!!Tegnap este itt álltam egy szép darab husi felett.Kérdés mi is legyen a holnapi menü.Akkor ide lapoztam hátha ihletet kapok.Kaptam egy isteni receptet.Igy ma ez lett az ebéd.Gizikém a családom megnyalta 10 ujját.

    VálaszTörlés
  9. Nelli!
    Köszi, mi is nagyon szeretjük.:)

    VálaszTörlés
  10. gabanyu!
    Mennyi idős a kis Gabika? Főzhetsz még kedvedre és ő majd jókat falatozik belőle.:)

    VálaszTörlés
  11. nyanyus!
    Nagyon köszönöm!!! Már ezért érdemes volt feltennem a receptet. Váljék egészségetekre!!!! Üdv az egész családnak.:)

    VálaszTörlés
  12. Ezer éve hogy készítettem,így kicsit felfrissítettem az emlékeimet ezzel a csodás recepttel.Holnap lesz a napja hogy elkészítem a családnak ezt az igazán ízletes ételt!:-)

    VálaszTörlés
  13. Ezer éve készítettem ezt a remek ételt,így nagyon megörültem a csodás receptednek!:-)Holnap lesz a napja hogy elkészítem a családomnak!Remélem sikerem lesz.

    VálaszTörlés