2010. november 24., szerda

Gyümölcssaláta gránátalmával.


Vacsorára készítettem ezt a finom gyümölcssalátát. A múltkori narancsos-gránátalmás változat után, gondoltam most más gyümölcsökkel, és ízesítéssel is próbára teszem a gránátalmát. Több receptet átfutottam, végül összeállt a saját változatom. Az öntetbe tettem egy pici rozmaringot is. Igaz először kicsit féltem, hogy vajon nem lesz-e túl intenzív az íze, de szerencsére nem, sőt nagyon finom lett. Gyorsan elkészíthető, és szerintem egy könnyű, vitamindús vacsora kerekedett belőle. Minden salátakedvelőnek a figyelmébe ajánlom.

2 db narancs
2 db mandarin
1 db avokádó
1 db körte
1 db gránátalma

A gyümölcsöket meghámozni,majd a narancsot és a mandarint gerezdekre szedni. A körtét és az avokádót vékonyra felcsíkozni. A gránátalma magokat egy kanál segítségével kiszedni, majd a fehér, hártyás részt teljesen leszedni róla.

Öntet:

2-3 ek balzsamecet
1 tk Dijoni mustár
2-3 ek olívaolaj
2-3 ek narancslé
csipet só
őrölt feketebors
pici őrölt rozmaring (el is hagyható)
édesítőszer (v.pici cukor)

Az öntethez valókat jól kikeverni, majd 30 percig állni hagyni, hogy az ízek jól összeérjenek.
Ezután a gyümölcsökre locsolni, kézzel óvatosan kicsit összeforgatni.
A szeletelt mandulát megpirítani, majd tálalás előtt a gyümölcssaláta tetejére szórni.

19 megjegyzés:

  1. Jó kis vacsi! Gyümisali mindig jöhet! :)))

    VálaszTörlés
  2. Nem az ételhez kapcsolódik:)))

    A főoldalon lévő kép, annyira tetszik, szinte azt várom, h a nagymama kezében megmozdul a kés és a tészta széle, az asztalra hulljon. A hab a tortán a bekukucskáló mikulás.

    A nagymamámnak is ilyen mozsara volt.

    VálaszTörlés
  3. Szia Gizi!
    Most nagyon klassz dolgot alkottál! Biztosan nagyon finom is volt. A gránátalmával beloptad magad a szívembe...Mert az a középkor kedvenc gyümölcse volt! Jó-jó...tudom ez nem annak készült. De nagyszerű ötlet. Gratulálok!
    Sándor

    VálaszTörlés
  4. Tele vitaminnal!Fincsi lehetett!Tényleg a középkor kedvenc gyümölcse volt, rendkívül jó gyógyhatású.

    VálaszTörlés
  5. Fenséges és finom vitaminbomba!

    VálaszTörlés
  6. Milyen jó kis saláta, nagyon guszta!:)

    VálaszTörlés
  7. Hamm...már vittem is ^_^

    VálaszTörlés
  8. Mézigörl!
    :))) nálam is nyerő!!!

    VálaszTörlés
  9. jdudar!
    Köszönöm!!Nekem is nagyon megtetszett, olyan élethű. A közeledő mikulás miatt tettem be az ablakba a képet, és már a karácsonyi fejlécen gondolkodom.

    VálaszTörlés
  10. Szia Sándor!
    Nagyon köszönöm a dicséretet, olyan jólesett. Nagyon finom volt, és igencsak megkedveltük a gránátalmát.(végre sikerül rendszeresen beszerezni) Egyre többször készítek belőle különböző finomságokat.:)

    VálaszTörlés
  11. Szemirámisz!
    Bizony nagyon fincsi.:)

    VálaszTörlés
  12. Nelli!
    Megpróbálok minden vitamint megenni, hátha sikerül komolyabb nátha nélkül átvészelni a tele.:)

    VálaszTörlés
  13. Családi tűzhely!
    Nagyon köszönöm.:)

    VálaszTörlés
  14. Zsiri!
    Köszi, és bátran merem ajánlani!!:)

    VálaszTörlés
  15. Araniel!
    Csak bátran, biztosan neked is ízlik majd.:)

    VálaszTörlés