2011. november 14., hétfő

Birskörte krémleves.



A nagymamánál még annak idején,  mindig sok-sok üveg birsalmabefőtt sorakozott az éléskamra polcain. Én pedig igen nagyon szerettem és arra a kérdésre, hogy milyen befőttet szeretnék enni, a válaszom az volt, hogy birsből készültet. Azóta sem ettem olyan finomat. Volt olyan év amikor sikerült nagyobb mennyiséget beszereznem ebből a nyersen kissé fanyar gyümölcsből, és akkor én is tettem el befőttet, de csakis kizárólag befőtt készült belőle. Aztán néhány éve, kezdtem másféle módon is elkészíteni, és levesbe, süteménybe is nagy kedvencem lett. Igaz mostanában egyre ritkábban sikerül beszereznem, na de ennek hamarosan vége, mert a napokban elültettünk egy birskörtefát és már csak azt a néhány évet kell türelmesen kivárnom, még termésre fordul. Most viszont szerencsém volt, és szép egészséges birsalmát, és birskörtét sikerült vennem, így  kedvemre süthetek-főzhetek. Tegnap a libacomb mellett sütöttem meg néhány szemet,(nagyon finom volt, recept itt található) ma pedig levest készítettem belőle. A birskörtét, és a körtét összefőztem, fehérborral, tejszínnel, és fűszerekkel ízesítettem, majd tálaláskor pörkölt mandulaforgácsot szórtam a leves tetejére. Az íze.......hát leírni nem is tudom, így mindenkit csakis biztatni tudok az elkészítésére.





1 db birskörte
1 db körte
2 dl fehérbor
7 dl víz
cukor (v. méz)
1 cs vaníliás cukor
2 dl tejszín
csipet só
4-5 db szegfűszeg
őrölt fahéj

A birskörtét és a körtét meghámozni, majd a magházat eltávolítva, kisebb darabokra felvágni.
Beletenni egy edénybe, majd felönteni a vízzel, ízlés szerint cukorral ízesíteni, majd hozzáadni a vaníliás cukrot, a csipet sót, a szegfűszeget és az őrölt fahajat. (én mézet is tettem bele) Jól kiforralni, majd mérsékelt lángon puhára főzni.

Amikor a gyümölcsök már teljesen megpuhultak, akkor botmixerrel pépesíteni, majd egy szitán átszűrni. (így nem kerülnek a magok bele a levesbe, és selymesebb lesz)

Ezután visszatenni a tűzre és kiforralni. A tejszínt simára keverni a borral, majd állandó keverés mellett a levesbe csorgatni. Szintén kiforralni, majd pár percig még szép lassan főzni. 

Egy teflon serpenyőbe beletenni a mandulaforgácsot, majd kevergetve szép világos színűre pörkölni. (amikor már szép színt kapott, rögtön kiönteni a forró serpenyőből, mert különben megég)

Tálalás előtt a levest langyosra hűteni, majd a tetejére pörkölt mandulaforgácsot szórva kínálni.

10 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki guszta! Birsalmát imádom, bár még levesnek nem ettem. Szeretem kompótnak, sajtnak ! De biztosan finom ízű krémleves lett belőle!

    VálaszTörlés
  2. Finom lehet, én imádom a gyümölcsleveseket, ezt is szeretném, nálam is most fogyott el egy nagy fazék birsbefőtt, mert mi meg is ettük, nem szoktuk elrakni télire. Imádjuk főleg a levét.

    VálaszTörlés
  3. Krémlevest még nem főztem belőle.Van is itthon pár darab birs, lehet kipróbálom.Különleges lehet.

    VálaszTörlés
  4. Gyümölcsből krémlevest még nem főztem, de biztos nagyon finom! Milyen szép őszi fotó!!

    VálaszTörlés
  5. Fantasztikus őszi leves:) Nagyon finom lehet ez a leves és nagyon hangulatos az őszi kompozíciód:)

    VálaszTörlés
  6. Éva!
    Köszönöm. A birsalma nálunk is nagy kedvenc, minden formában. Érdemes kipróbálnod, mert nagyon finom levesnek is.:)

    VálaszTörlés
  7. Kati!
    Most jó nagyokat nyelek, mert a birsbefőttedre gondoltam!!! Nagyon szeretem, imádom pl. krumplis tészta mellé. Az illatát, a levét....már alig várom, hogy évek múlva saját birsem legyen.:)

    VálaszTörlés
  8. Nelli!
    Érdemes kipróbálni, biztosan nálad is nagy sikere lesz.:)

    VálaszTörlés
  9. IllésKrisz...!
    Köszönöm!! Én szeretem a gyümölcsből készült krémleveseket, és ez a birssel mindet felülmúlja, olyan finom.:)

    VálaszTörlés
  10. trollanyu!
    Nagyon köszönöm!!:)

    VálaszTörlés