2011. november 2., szerda

Mascarponés sütőtökös pite.




Igaz már vége van a Halloweennek,  de ennek ellenére, én megint sütőtökös pitét sütöttem. Az ötletet Erika barátnőm adta, majd én kicsit átvariáltam az eredeti receptet, és végül ez a nagyon finom pite sült ki belőle. Idén valahogy nem tudok betelni a sütőtökből készült ételekkel, így bizony még jó néhány recept a tökről szól majd. A pite tésztájába megint zsírt tettem, mert attól nagyon finom omlós lesz. Persze aki a zsír használatától óckodik, az nyugodtan készítheti akár vajjal, vagy éppen margarinnal. Most a sütőtök mellett, került még a töltelékbe alma, na meg persze mascarpone és tejszín is, melyektől finom szaftos lett. Nálunk nagy sikert aratott ez a pite, így bátran merem ajánlani mindenkinek.





Tészta hozzávalói:

20 dkg liszt
8 dkg zsír
csipet só
1 tojás
5 dkg kristálycukor
1 ek hideg víz

Egy tálba beletenni a csipet sóval összekevert lisztet, majd hozzáadni a zsírt (v.vajat...) és elkezdeni összemorzsolni. Amikor már kezd morzsalékos lenni, hozzákeverni a cukrot, majd a tojást és a vizet. Ezután gyors mozdulatokkal összegyúrni a tésztát.
Fóliába csomagolni, majd 30 percre a hűtőbe tenni, pihentetni.
Közben ellehet készíteni a tölteléket.

Töltelék:

20 dkg sütőtök (nyers!!!)
5 dkg alma
15 dkg mascarpone
2 db tojás
1 dl tejszín
2 cs vaníliás cukor
4 ek méz
őrölt fahéj
reszelt narancshéj (el is hagyható)
gyömbér (kb.1 cm-es darab)

A sütőtököt és az almát nagyobb lyukú reszelőn lereszelni.
Egy tálba beletenni a mascarponét és elkezdeni a tejszínnel, és a vaníliás cukorral simára keverni. Ezután hozzákeverni a mézet, az őrölt fahajat, a reszelt narancshéjat, a tojásokat, és a reszelt gyömbért. 
Végül belekeverni a lereszelt nyers sütőtököt, és az almát.

Egy piteformát vékonyan kivajazni, majd a hűtőből kivett tésztát kinyújtani és a formába helyezni.
Ezután óvatosan beleönteni a sütőtökös masszát.

Előmelegített sütőbe helyezni, majd közepes lángon kb. 40-45 perc alatt aranybarnára sütni.(én légkeverésnél 150 fokon sütöttem)
A sütőből kivéve a formában hagyni teljesen kihűlni.

Tálalás előtt a pite tetejét porcukorral megszórni, majd felszeletelve tálalni.

13 megjegyzés:

  1. Jaaaaajjjj....kell!!!!!!!!!! Barátom nem igazán szereti édesen a tököt(a sült tököt is megsózza...brrrr), magamnak meg sok lenne egy egész pite, de majd valahogy kiügyeskedem, hogy lehessen :D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta ez a sütemény! Te nem tudsz betelni, én meg még elsem kezdtem az ismerkedésemet a sütőtökkel!:-)) Pedig már muszály , mert már mindenütt ezt látom én meg csak a sült ízét ismerem csak ezidáig !

    VálaszTörlés
  3. Gizus, ez nagyon finom lehetett!!!!!!

    VálaszTörlés
  4. Az alap tészta nagyon jó, nekem is hasonló van. A tölteléket én biztos szeretném! Guszta!

    VálaszTörlés
  5. araniel!
    Már küldöm is!!! Sósan én sem tudnám elképzelni a tököt.:))) Süssed meg fél adagból, egy kisebb tepsibe.

    VálaszTörlés
  6. Éva!
    Köszönöm!!! Szerintem is már meg kellene próbálkoznod vele, és lehet Neked is a kedvenced lesz majd.:)

    VálaszTörlés
  7. Vicuska!
    Valóban nagyon finom, csakis ajánlani tudom.:)

    VálaszTörlés
  8. IllésKrisz!
    Szeretem ezt az alaptésztát, nagyon finom omlós. A töltelék pedig isteni volt.:)

    VálaszTörlés
  9. Gizi-itt nem csak Halloweenkor megy a sutotok, hanem egesz Oktobertol a telig. Nem gyozok latni sutotokos eteleket, es edessegeket.
    Nagyon otletes a toltelek receptje, el tudom kepzelni, hogy mennyire finom a tok, mascarpone, es a tejszin kombinacio!
    Koszi a receptet!

    VálaszTörlés
  10. Elisabeth!
    Itt nálunk is egyre többen merik kipróbálni a sütőtökös süteményeket. Én ilyenkor beszerzek jó néhány példányt, hogy kitartson egy jó ideig, amikor már nem lehet majd kapni az üzletbe.
    Nagyon finom volt a töltelék, persze ezekből a hozzávalókból csakis finom lehet. Nyugodtan próbáld ki, biztosan Neked is ízleni fog.:)

    VálaszTörlés