2011. november 23., szerda

Túrós-rácsos.






Egész évben sokat sütök, de az év utolsó két hónapja szinte csak a süteményekről szól nálunk. Ilyenkor kicsit elengedem magamat, na meg hamarosan itt vannak az ünnepek, és olyankor szinte kötelező a sütemények nagyobb mennyiségben való eltüntetése (persze tudom ez elég nagy hiba). Ekkor előkerülnek a régi családi kedvencek, melyeket már nagyon régen nem sütöttem. Most a receptes füzetet lapozgatva, láttam meg ezt a finom túrós-rácsost, és megállapítottam, hogy bizony már nagyon régen nem sütöttem meg. Így aztán nem is vártam tovább, gyorsan nekiláttam a sütésnek. Mivel ezt a receptet a nagymamámtól örököltem meg,(Ő nagyon finom süteményeket tudott sütni) így természetesen a tésztába sertészsír kerül... Ez persze nem kötelező, helyette tehetünk vajat, vagy éppen margarint, de én mindig zsírral készítem, és így a tészta nagyon finom, omlós lesz.






Tészta hozzávalói 22x32 cm-es tepsihez:

35 dkg liszt
15 dkg zsír (v. 20 dkg vaj)
10 dkg porcukor
1 tojás (nagy)
1/2 cs sütőpor
csipet só
szükség esetén 1-2 ek hideg víz



A lisztet keverjük össze egy csipet sóval és a sütőporral, majd adjuk hozzá a zsírt (v. vajat), majd kezdjük el összemorzsolni.

Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot, majd adjuk hozzá az egész tojást, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (amennyiben szükséges 1-2 ek hideg vizet adhatunk hozzá, hogy egy könnyen nyújtható tésztát kapjunk)

Ezután csipjük le a tészta 1/3 részét, majd mindkét tésztát formázzuk gombóccá, csomagoljuk be fóliába, majd tegyük be a hűtőbe 30 percre.

A nagyobb tésztagombócot lisztezett felületen nyújtsuk ki tepsi méretűre, majd helyezzük bele az előzőleg sütőpapírral (v. kizsírozott, kilisztezett) tepsibe, és egyenletesen kanalazzuk rá a túrós tölteléket.





Túrós töltelék hozzávalói:

50 dkg túró
10 dkg tejföl
20 dkg porcukor
1 cs vaníliás pudingpor (v. 2 ek keményítő)
2 tojás (nagy)
2 cs vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja

Kell még pár kanál ízlés szerinti lekvár..... pl. sárgabaracklekvár, meggylekvár, szilvalekvár....



A túrót villával törjük össze, majd adjuk hozzá a porcukrot, a tejfölt, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat és az egész tojásokat, majd keverjük alaposan össze.

Ezután adjuk hozzá a pudingport (v. keményítőt) majd szintén keverjük alaposan össze. (Én azért teszek hozzá pudingport, mert a túró sokszor nagyon vizes, és túl lágy lesz a töltelék, de el is hagyhatjuk!!!!)

A nagyobb tésztagombócot lisztezett felületen nyújtsuk ki tepsi méretűre, majd helyezzük bele az előzőleg sütőpapírral (v. kizsírozott, kilisztezett) tepsibe, és egyenletesen kanalazzuk rá a túrós tölteléket. (Én enyhén lisztezett sütőpapíron nyújtom ki a tésztát, majd a papírral együtt átemelem a tepsibe.)

A kisebb tésztagombócot lisztezett felületen nyújtsuk ki, majd éles késsel, vagy derelyevágóval vágjuk fel keskeny csíkokra.

Ezután a tésztacsíkokkal rácsozzuk be a túrós töltelék tetejét.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 35-40 percig. Ekkor vegyük ki a sütőből, a rácsközökbe kanalazzunk ízlés szerinti lekvárt (Én meggylekvárt kanalaztam) majd tegyük vissza a sütőbe, és süssük még pár percig, hogy a tészta szép aranybarna legyen, a lekvár pedig kissé rásüljön a töltelékre.





 A sütőből kivéve hagyjuk a tepsiben kihűlni, majd ízlés szerint szeleteljük fel.

Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a felszeletelt süteményt porcukorral, majd úgy kínáljuk. A tésztája finom omlós, a túrós töltelék jó szaftos, melyhez jól illik az édesebb vagy éppen kissé savanykás lekvár is.


22 megjegyzés:

  1. Guszta, nagyon finom lehet! Nekem is van pár olyan régi anyukámtól örökölt receptem amibe szintén zsír kell és nagyon finomak !

    VálaszTörlés
  2. Fincsi :) Én is sok mindent zsírral sütök, a hagyományt nem kell feltétlenül megújítani,nem tesz rosszat a sütinek :) Csak néhány zsír ellenes lelket tör össze :)

    VálaszTörlés
  3. Jajj Gizike már megint kínzol! Ismét a túró... Amíg Magyarországon éltünk nem is gondoltam, hogy nekem ennyire tud hiányozni a túró. Kénytelen leszek házi tejet szerezni, és csinálni túrót addig borzolod itt az idegeimet :D Gyönyörűségesek a sütijeid...

    VálaszTörlés
  4. Már a látványtól is híztam! Csodás. :)

    VálaszTörlés
  5. Megint egy csodás recept, de jó lenne most beleharapni:)

    VálaszTörlés
  6. Sajnos Tündinek igaza van, nagyon tud hiányozni a túró:) A sütid nagyon guszta, most egy kis kocka is jó lenne:)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon finom lehetett! Szép a töltelék színe! Megint egy csábító süti, Tőled...:o)))

    VálaszTörlés
  8. A finom sütemény!
    Üdvözlet és csók!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon guszta lett Gizus,fincsi sütemény az tuti%!:-)

    VálaszTörlés
  10. Éva!
    Köszi, és valóban nagyon finom!! A zsírtól sokkal omlósabb a tészta, csak hajlamos vagyok megfeledkezni róla.:)) lassan előszedegetem a régi recepteket, Te is kapd elő őket, és majd cserélgetünk receptet.:)

    VálaszTörlés
  11. Vikvi!
    Köszi!! Akit összetör, az ne olvassa, és főként ne süsse meg.:))))

    VálaszTörlés
  12. Tündi!
    Nagyon köszönöm!! Anyukám mindig saját maga csinálta a túró, és nagyon szerettem. Egyszerű folyamat, ha tudsz házi tejet venni, csakis biztatni tudlak, hogy Te is próbálkozzál meg vele.

    VálaszTörlés
  13. Petra!
    Köszönöm!!Sajnos én is híztam tőle, igaz én faltam befelé rendesen.:)

    VálaszTörlés
  14. Kati!
    Köszönöm!! ÓÓÓÓ, bárcsak ilyen egyszerű lenne, akkor mindenkinek tettem volna fel egy szeletet.:)

    VálaszTörlés
  15. trollanyu!
    Köszönöm, és szívesen küldenék akár egy tepsivel is. Házi tejet sem lehet felétek kapni??? Mert abból nagyon finom túrót lehet házilag készíteni.

    VálaszTörlés
  16. IllésKrisz...!
    Nagyon köszönöm!! Szerintem a pudingportól, meg a tojástól ilyen szép a színe.:)

    VálaszTörlés
  17. Vicuska!
    Nagyon köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  18. Sajnos nekem semmit nem nőtt a sütőbe olyan mint amikor beraktam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves maya51! Erre sajnos nem tudom a választ, hogy miért nem nőtt semmit sütés közben. Tettél sütőport a tésztába? Még a túrós rétegnek is meg kell kissé emelkednie sütés közbe. Elég meleg volt a sütő? Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült olyanra, mint szeretted volna.

      (egy ismerősöm, aki még csak most kezd kacérkodni a sütéssel, háromszor sütötte meg egymás után, és minden alkalommal remekül sikerült neki)

      Törlés