2012. április 15., vasárnap

Kalácsfelfújt.




Maradék szikkadt kalács felhasználására kiválóan alkalmas ez a recept!!! A húsvéti kalács bármennyire is finom volt, mégiscsak megmaradt néhány szelet. Mivel semmiképpen nem szerettem volna pár nap után kidobni, mert általában semmilyen maradékot nem dobok ki, így kalácsfelfújtat készítettem belőle.  Régebben egyszer már megpróbálkoztam a kalács eme újrafelhasználásával, de akkor valahogy nagyon szárazra sikerült, így bizony el is ment tőle a kedvem. Mivel most nem szerettem volna megint úgy járni, hogy túl száraz legyen a végeredmény, így a két kalácsréteg közé cseresznyelekvárt kanalaztam, majd dióval és mazsolával szórtam meg. Végül pedig nyakon öntöttem a tojásos-tejszínes-tej keverékével. A maradék tojásfehérjéből, némi cukor hozzáadásával kemény habot vertem, majd a félig megsült felfújt tetejére kanalazva sütöttem készre. Alig vártam, hogy annyira kihűljön, hogy megtudjam kóstolni. Kóstolás után pedig teljesen elégedett voltam a felfújttal, mert a kalácsszeletek és a közöttük lévő lekváros-diós töltelék, nagyon finom szaftos maradt. Nekünk nagyon ízlett, így bátran merem ajánlani mindenkinek.





 Hozzávalók:

6 vastagabb szelet kalács
3 dl tejszín
3 dl tej
1 egész tojás
2 db tojássárgája
cukor
2 cs vaníliás cukor
5-6 ek lekvár
5-6 ek darált dió
mazsola
reszelt citromhéj
margarin





Egy jénai tálat (v. tepsit) vastagon kikenni margarinnal.
A tejet és a tejszínt megmelegíteni, és pár pillanatra belemártani a kalácsszeleteket, hogy megszívják magukat a keverékkel, majd kirakni vele a tál alját. (egyesével mártani a tejbe, és rögtön a jénaiba tenni a kalácsszeletet)

A lerakott kalácsszeletek tetejére rákanalazni a lekvárt, majd egyenletesen elsimítani. Ezután megszórni a darált dióval és a mazsolával, majd megszórni egy csomag vaníliás cukorral.

A maradék kalácsszeleteket szintén belemártogatni a tejszínes-tej keverékébe, hogy egy kicsit megszívják magukat, majd a töltelék tetejét befedni vele.

Végül a tojásokat kikeverni ízlés szerinti mennyiségű cukorral, a vaníliás cukorral, reszelt citromhéjjal, majd hozzákeverni a maradék tejszínes-tej keverékét.
Ezután ráönteni a kalácsszeletek tetejére. 5-10 percig állni hagyni, hogy a sütőbe helyezés előtt, jól magába szívja a kalács a folyadékot.
A megmaradt tojások fehérjét  2 ek. porcukorral kemény habbá verni, majd felhasználásig a hűtőbe tenni.

Előmelegített sütőbe tenni, majd közepes hőmérsékleten elkezdeni sütni. Amikor már a kalács teteje kezd szép színt kapni, kivenni a sütőből és rákanalazni a keményre felvert cukros tojásfehérjét. Ezután visszatenni a sütőbe, majd készre sütni. (én amikor visszatettem a habbal a tetején a sütőbe, kicsit mérsékeltem a hőfokot, és így sütöttem készre)

Tálalás előtt langyosra hűteni, majd ízlés szerint felszeletelve kínálni.

9 megjegyzés:

  1. Ez bizony nagyon jól néz ki! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ötletesen hasznosítottál! Ételt én sem szoktam kidobni, vagy legalábbis nagyon nagyon minimális mennyiséget...

    VálaszTörlés
  3. Hát ez nekem is nagyon tetszik, így legalább tényleg nem kell kidobni a megmaradt kalácsot...

    VálaszTörlés
  4. Már sül is! Remélem az enyém is jól sikerül! Köszi a receptet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár dióm nem volt itthon így csokireszelékkel helyettesítettem, gondolom így is finom lesz!

      Törlés
  5. Szeretjük mindenféle variációban:) Csak ritkán marad hozzá kalács:) Ez is nagyon remekül fest.

    VálaszTörlés
  6. Én is nagyon szeretem és ahogy mondani szokás az a legdrágább étel amit kidobunk!:)

    VálaszTörlés
  7. Jaj micsoda étvágygerjesztő ötleteid támadnak. Nagyon szupi lehet. Bár én ezen a Húsvéton kimardtam sok sütésből, így a kalácsunk sem száradt meg. Az ételkidobásról csak annyit, hogy nálunk sem jöhet szóba ilyesmi. (Azt hiszem minket még a nagyszüleink megtanítottak az étel tiszteletben tartására).

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm mindenkinek!!! Ételt én sem dobok ki soha, mindig megpróbálom a maradékot valamihez felhasználni. Most nagyon finom lett ez a felfújt, nem száradt ki, jó szaftos maradt.

    VálaszTörlés