2010. november 15., hétfő

Karfiolkrémleves bacon chipssel.


Eddig már többször, és többféle változatban főztem karfiolkrémlevest, de ez az egyik legegyszerűbb változat. Viszont éppen olyan finom mint a többi karfiolból készült leves volt. Nincs vele semmi macera, pikk-pakk készen van. Levesbetétnek bacont sütöttem ropogósra, és ízlés szerint még levesgyöngy is került bele. A selymesen krémes leves és a ropogós bacon remekül kiegészítették egymást.




1 karfiol (közepes)
1 db vöröshagyma
2-3 db húsleveskocka
2 dl tejszín
1 cs bacon

őrölt fehérbors
szerecsendió
víz

A karfiolt rózsáira szedni, majd jó alaposan megmosni. Egy edénybe tenni, majd felönteni annyi vízzel, hogy ellepje. A vöröshagymát apróra felvágni és szintén beletenni.
Ízlés szerint fűszerezni, majd mérsékelt lángon puhára főzni.
Ha megpuhult a karfiol, akkor botmixerrel pépesíteni, majd visszatenni a tűzre. Állandó keverés mellett belecsorgatni a tejszínt, majd jól kiforralni és még párpercig így főzni tovább.

A bacont felkockázni, majd egy serpenyőbe állandó kevergetés mellett szép pirosra, ropogósra sütni. Ha már szép piros kiszedni a zsírból.

Tálaláskor a levest megszórni a bacon chipssel és ízlés szerint levesgyöngyöt kínálni hozzá.

10 megjegyzés:

  1. Biztos, hogy finom! Újabban nagyon sok zöldséget krémleves formában készítek, jobban megeszik a fiúk.

    VálaszTörlés
  2. Azt hiszem, tökéletes lenne ez a leves a mai ebédemhez :)

    VálaszTörlés
  3. Szeretem a karfiol levest. A krémleveseket is. Ezt így együtt biztos imádnám :D

    VálaszTörlés
  4. Thrini!
    Amilyen egyszerű, olyan finom. Én is próbálom apával megszerettetni a krémleveseket, kisebb-nagyobb sikerrel.:)

    VálaszTörlés
  5. Nelli!
    A baconnel isteni finom, és gyorsan elkészül.:)

    VálaszTörlés
  6. Ami!
    Szívesen küldök neked, igaz már csak vacsorára ér oda.:)
    (és mi volt az ebéded, ha szabad kíváncsiskodni?)

    VálaszTörlés
  7. Araniel!
    Biztosan imádnád!! Lehet mégiscsak közelebb kéne költöznünk egymáshoz.:))

    VálaszTörlés