2013. február 2., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Lassan sült sertés hasaalja sütőtökös krumplipürével.



 Már régen szerettem volna kipróbálni a lassan, több órán át tartó hús sütését, mivel több helyen is olvastam róla. Mivel volt egy szép darab sertés hasaalja a fagyasztóba, gondoltam ezzel a lassan sülő módszerrel fogom elkészíteni. A hús előkészítése semmivel nem tartott tovább mint máskor, a többi pedig már a sütő dolga volt. Igaz így több órát vett igénybe a hús alacsony hőfokon sütése, de mindenképpen megérte a ráfordított időt. A hús így nagyon finom szaftos lett. A bőr alatti zsírréteg omlósra sült, a bőrös pörcöt pedig a sütési idő végén egyben letudtam venni. Köretnek sütőtökös krumplipürét készítettem és tálaláskor még céklasalátát kínáltam hozzá.






Hozzávalók:

1 kg sertés hasaalja

őrölt bors
szerecsendió
majoranna
1,5  dl víz


A húsnak a bőrös felét éles késsel vagdossuk be. Ezután a másik felét alaposan dörzsöljük be sóval, majd ízlés szerint szórjuk meg fűszerekkel.

Egy tepsibe helyezzünk bele egy rácsot, majd arra tegyük rá a befűszerezett húst a bőrével felfelé. Ezután öntsük alá a vizet, majd fedjük le a tepsit alufóliával. 

Helyezzük be közepes hőmérsékletű sütőbe, és kb. egy órán át pároljuk puhára. Ezután vegyük le a fóliát, majd helyezzük vissza a sütőbe a tepsit és alacsony hőfokon kb. három óra alatt süssük szép pirosra.
Ezalatt az idő alatt a hús finom szaftosra sül, a zsíros részek pedig nagyon omlósak lesznek. Az elkészült húsról egyben lelehet venni a ropogósra sült pörcöt.


Sütőtökös krumplipüré:

50 dkg krumpli
50 dkg sütőtök
Vénusz margarin
tej


A krumplit és a sütőtököt pucoljuk meg, majd ízlés szerint kockázzuk fel. Ezután enyhén sós vízbe főzzük puhára, majd szűrjük le.

A megfőtt krumplit és a tököt villával nyomkodjuk össze, majd adjunk hozzá margarint, egy kevés forró tejet, ízlés szerint sózzuk, és keverjük alaposan össze. (aki krémesebben szeretné elkészíteni az krumplinyomón nyomja át)

Tálaláskor a húst szeleteljük fel és ízlés szerinti körettel,  kínáljuk. Én sütőtökös krumplipürével és céklasalátával tálaltam.

4 megjegyzés:

  1. Sosem vettem még ilyen husit. Sajnos a zsírosat itthon nem eszik meg. Csak főve, toka szalonnának. A pürére viszont nagyon bólogatnának. Amúgy nagyon guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti szerintem egyszer meg kellene próbálnod ezt a fajta húst. Szinte alig van közötte zsírréteg, és attól csak szaftos lesz. A tokaszalonna sokkal zsírosabb, azt meg én nem szeretem. :)

      Törlés
  2. De mégi! Az alacsony hőfok mit jelent? Kb.50-60 fokot ? Csak azért kérdezem, mert legutóbb az egyben sült tarja kemény maradt....A pürét én is kipróbálom, jól hangzik !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először egy órán át lefóliázva pároltam, így már majdnem teljesen puha lett. Azután pedig légkeveréses sütőben sütöttem 90-100 fokon. Így puha lett és még szépen át is sült. Az 50-60 fok az szerintem nagyon kevés lenne, az csak éppen melegen tartaná, de megsülni biztosan nem sülne át rendesen. Tegyél még egy próbát.

      Törlés