2013. február 27., szerda

Csirkemáj gombás polentával.



 A bevásárlás során vettem néhány darab csirkemájat, gombát, a tervem pedig az volt, hogy egy gyorsan elkészíthető, könnyű ebédet készítek. Konkrét ötletem akkor még nem volt, de mire hazaértem a vásárlásból, már kezdett összeállni a fejemben az ebéd. A konyhaszekrénybe benyúlva aztán a kezembe került a kukoricadara, és rögtön el is dőlt, hogy polentát főzök a sült csirkemáj mellé. Méghozzá gombás polentát. Emlékszem gyerekként meg nem kóstoltam volna a kukoricadarából készült kását, pedig az anyu igen sokszor főzött magának.(csakis saját magának, mert a családból senki nem ette meg rajta kívül) Aztán az évek múlásával sokat változik az ember ízlése, így ma már én is szívesen készítek polentát akár köretnek, vagy éppen levesbetétnek.





Hozzávalók:

4-5 db csirkemáj
2 ek olívaolaj
őrölt fehér bors
kakukkfű
szerecsendió


A csirkemájon lévő ereket éles késsel távolítsuk el, majd vágjuk kétfelé. (ha ezeket az ereket eltávolítjuk, akkor sütés közben nem fog pattogni a máj)

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá  először a sót és a fűszereket, majd a feldarabolt csirkemájat. Ezután közepes hőfokon, többször átforgatva, pár perc alatt süssük szép pirosra a májat, majd tálalásig tartsuk melegen.



Polenta hozzávalói:

10 dkg kukoricadara
4 dl víz
1 db húsleveskocka
5 dkg vaj
20 dkg gomba
 só
őrölt fehér bors
2 ek olívaolaj

A gombát vágjuk fel kisebb kockákra, majd kezdjük el az olívaolajon párolni. Párolás közben sózzuk, borsozzuk, majd kevergetve süssük zsírjára.


Egy edénybe öntsük bele a vizet, majd melegítés közben oldjuk fel benne a leveskockát. Amikor már majdnem forr, állandó keverés mellett, öntsük hozzá a kukoricadarát. Amikor elkezd besűrűsödni keverjük bele a vajat, majd az előzőleg megpárolt gombát. Végül kevergetve főzzük tovább, hogy kellően besűrűsödjön. (egy lágyabb-krémesebb állagot kell kapnunk, ha szükséges akkor főzés közben még vizet adhatunk hozzá)

Tálaláskor szedjük a tányérra az elkészült polentát, majd helyezzük a tetejére a sült csirkemájat. Ezután locsoljuk meg a máj sütésénél visszamaradt szafttal.


4 megjegyzés:

  1. Hát ez a gombás puliszka, mert nálunk így hívják, nagyon jól hangzik, kipróbálandó:)

    VálaszTörlés
  2. De jó! Olyan finomságokat tudsz kreálni, hogy leesik az állam. Hú, ez nagyon ott van! Szeretném!

    VálaszTörlés
  3. Hmmmm...nem is tudom melyiket tüntetném el sebesebben: a finom gombás polentát a májjal vagy a mellé tálalt céklát! Isteni receptet! Pont olyan, amiért odáig vagyok: egyszerű, olcsó alapanyagokból elkészíthető remek étel:)

    VálaszTörlés
  4. Még soha nem készítettem polentát.
    Annyira jól néz ki, hogy ki akarom próbálni!
    Nagyon gusztusos a fenséges májjal!

    VálaszTörlés