2013. március 1., péntek

Póréhagymás spenótleves.



 A spenót egy igencsak megosztó zöldségféle mert van aki nagyon szereti, és vannak olyanok akiket ki lehet vele kergetni a világból. Én az előbbi csoportba tartozom, és nagyon szeretem. Persze néhány évvel ezelőtt csakis főzeléknek tudtam elképzelni, méghozzá tükörtojással. Azóta aztán változott az ízlésem, és megpróbálom minél többféleképpen elkészíteni. Pl. salátának, levesnek, tésztákba tölteléknek, vagy éppen gombócba,  belecsempészve. ( spenótos receptek itt megtalálhatóak) Állítom egyik finomabb mint a másik. Most éppen póréhagymával, és krumplival összepárosítva egy gyorsan elkészíthető krémlevest főztem belőle. Ebbe a levesbe tehetünk fagyasztott, vagy éppen friss spenótleveleket is. Persze azért a frissen szedett spenóttal sokkal finomabb levest tudunk készíteni, és szerencsére a kiskertekben, és az üzletekben már meg is jelentek az első spenótlevelek.






Hozzávalók:

1 db póréhagyma
30 dkg spenót (lehet fagyasztott is)
2 gerezd fokhagyma
2 db krumpli
2 db húsleveskocka
szerecsendió
őrölt bors
5 dkg Vénusz margarin
reszelt sajt
1 l víz



A póréhagymát vékonyan szeleteljük fel. A krumplit vágjuk fel kisebb kockákra.

A margarint hevítsük fel, majd adjuk hozzá a vékonyra felszeletelt porét és pároljuk üvegesre. Ezután nyomjuk bele a fokhagymát, majd adjuk hozzá a spenótot és a krumplit. Pár percig kevergetve pároljuk, majd ízlés szerint szórjuk meg a fűszerekkel. Végül öntsük fel a vízzel, tegyük bele a leveskockát, és ízlés szerint sózzuk meg.
Lassú tűzön addig főzzük, még a krumpli megpuhul. A készre főtt levest ezután botmixerrel pépesítsük.

Tálaláskor a tányérba szedett leves tetejét ízlés szerint csepegtessük meg tejszínnel, és szórjuk meg reszelt sajttal.

2 megjegyzés:

  1. Jaj, imádok mindenféle zöld levest, de bekanaláznék most itt egy tányérral ebből a finomságból:)

    VálaszTörlés
  2. Finom lehetett! Eddig én is csak főzeléknek készítettem :)

    VálaszTörlés