2013. március 25., hétfő

Tojásos-sonkás zöldségkocsonya.



 A húsvéti ünnepekre gondoltam idén zöldségkocsonyát készítek majd, de mindenképpen szerettem volna megbizonyosodni róla hogy jó ötlet. így aztán készítettem néhány tálkával kóstolónak. Került bele zöldborsó, sárgarépa, kukorica, sonka, és a húsvétkor elmaradhatatlan főtt tojás. A kocsonyás részt pedig a vasárnapra főzött húsleves, és némi zselatin keveréke adta. A roppanósra főtt zöldségeket a sonkával, és a tojással együtt tavaszt idéző kis tálkákba pakoltam, majd felöntöttem a zselatinnal elkevert húslevessel. Szerintem eléggé mutatósra sikerült, és amellett még finom is, így bebiztosította a helyét az ünnepi asztalon. A kocsonya már magában is finom, de azért én készítettem mellé még tejszínhabos tormát is, mellyel együtt lett csak igazi íz élmény. Mivel igen egyszerű elkészíteni, sőt  egy-két napig a hűtőben is tárolhatjuk tálalás előtt, így bátran merem ajánlani mindenkinek.





 Hozzávalók 6 tálkához:


3 db főtt tojás
15 dkg zöldborsó
15 dkg kukorica
1 nagy sárgarépa
10 dkg sonka
8 dl húsleves
30 g porzselatin






A tojásokat főzzük keményre, majd hűtsük ki, és vágjuk félbe.
A sonkát ízlés szerint daraboljuk fel.

A sárgarépát pucoljuk meg, majd szeleteljük fel vékonyra, és vágjuk kisebb darabokra.
Ezután enyhén sós vízbe főzzük pár percig, majd adjuk hozzá először a zöldborsót, majd a kukoricát is. Addig főzzük, hogy a zöldségek roppanósak maradjanak. Ezután szűrjük le és hagyjuk teljesen kihűlni.

Kisebb tálkákba osszuk el a kihűlt zöldségeket, a sonkát, és mindegyik közepére helyezzünk egy félbevágott tojást.

A húslevest forraljuk fel, majd vegyük le a tűzről és állandó keverés mellett, öntsük hozzá a porzselatint. Ezután addig keverjük, hogy a zselatin feloldódjon, majd szűrjük át, nehogy csomós maradjon.


Az átszűrt levest ezután óvatosan öntsük bele a tálkákba úgy, hogy a zöldségeket és a tojást teljesen ellepje.
Ezután hagyjuk hűlni, majd tegyük be pár órára a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen.

Közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a hűtőből. Én tálaláskor tormás-tejszínhabot kínáltam mellé.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek, mutatósak lettek, finom lesz majd az ünnepi asztalon!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép, üde színek ezekkel a zöldségekkel:)) Lehet, hogy én is elkészítem az ünnepekre!

    VálaszTörlés
  3. Hm, de guszta! Éppen nagyon éhes vagyok, milyen jó lenne egy tálkával. Nagyon hangulatos hidegtál!

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörködöm a sonkás-tojásos-zöldséges kocsonyádban!

    VálaszTörlés