2013. március 7., csütörtök

Lekváros buktagombócok.



 Ritkán sütök kelt tésztát, és ennek csakis egy oka van, hogy egyszerűen nem tudok ellenállni a frissen kisült, illatozó finomságnak. Így aztán csak nagy ritkán sütök pl. buktát is. Már jó régen Gabriellánál találkoztam az Ő lekváros buktalabdáival, és akkor el is döntöttem, hogy én is buktát fogok sütni. Bizony ez már nem most volt, így nem siettem el a buktasütést, de végre csak elkészült. Ez a recept annyiban változik az eddig sütött buktától, hogy olvasztott vajba, és darált dióba van belehempergetve a gombócokká formált tészta. Ettől aztán különösen finom lesz az amúgy is légiesen könnyű tészta. A langyosra hűtött buktát pedig kínálhatjuk akár egy finom leves mellé második fogásként.






Hozzávalók:

12,5 dkg liszt
12,5 dkg rétes liszt
1,3 dl tej
1,5 dkg élesztő
2,5 dkg porcukor
1 db tojás
5 dkg vaj
csipet só

tölteléknek ízlés szerinti lekvár

hempergetéshez:

5 dkg olvasztott vaj
8-10 dkg darált dió


Tegyük bele a kenyérsütőgép üstjébe a hozzávalókat, majd dagasszuk meg a tésztát. Ezután tegyük át egy kilisztezett kelesztőtálba, majd meleg helyen kb. egy óra alatt kelesszük a duplájára. (természetesen kézzel is megdagaszthatjuk a tésztát)

A megkelt tésztát lisztezett felületen nyújtsuk ki téglalap alakúra, majd vágjuk fel 7x7 cm-es kockákra. (15-16 db legyen)
Ezután minden tésztakocka közepére tegyünk egy kanál lekvárt, majd a két szélét behajtva formázzunk belőle gombócokat.

A megformázott gombócokat először forgassuk bele olvasztott vajba, majd hempergessük meg a darált dióba.

Ezután egy sütőpapírral kibélelt tepsibe tegyük szorosan egymásmellé az elkészült gombócokat, majd konyharuhával letakarva szobahőmérsékleten kelesszük még 15-20 percig.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 25-30 percig. (én légkeverésnél 150 fokon, 25 percig sütöttem)
A sütési idő felénél  takarjuk le egy sütőpapírral, nehogy a teteje megégjen.
A sütőből kivéve hagyjuk langyosra hűlni.

Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral a buktagombócokat, majd úgy kínáljuk.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehet. Így diósan pedig még inkább :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon örülök, hogy megtetszett és megsütötted. Annak pedig még inkább örülök, hogy ennyire ízlett Neked is... :) Csuda guszta, most én is megenném, olyan finom. Igen, igen, sütnöm kell megint. :D

    VálaszTörlés
  3. Óóó... ahogy a lekvár folyik belőle... :P

    VálaszTörlés
  4. Furfangos recept! Hasonló mint az aranygaluska... Nagyon guszta gombóckák! Van valami híred az ajándékokkal kapcsolatban? Nekem sajna még nincs...

    VálaszTörlés