2010. november 5., péntek

Csirkezúzás-kukoricás ragu tésztával.


A zúza megvásárlásakor még úgy nézett ki, hogy pörkölt lesz belőle, de mire a főzésre került a sor, hát mondhatom jól átváltozott. Persze azért készült pörkölt is, mert csak én rajongok az ilyen tejszínes-ragus ételekért. Nem bántam meg, hogy emellett a változat mellett döntöttem, mert nagyon finom lett. Az elkészítése pedig semmivel nem igényel nagyobb odafigyelést, mint egy sima pörkölt. Csirkezúzából készült, de pulykazúzából szerintem még finomabb lett volna.(sajnos a hentesnél található alapanyaghoz kellett alkalmazkodnom) Tésztával tálaltam, és így igen laktató volt az ebédem. Kukorica helyett, ízlés szerinti zöldséget tehet mindenki bele, ha netán kedvet kap az elkészítéséhez.

30 dk csirkezúza (v.pulyka)
20 dk kukorica (fagyasztott)
1 db vöröshagyma

ételízesítő
szerecsendió
majoranna
őrölt fehérbors
2 dl tejszín
olívaolaj

A zúzát jó alaposan megmosni és megtisztítani a hártyás részektől, majd feldarabolni.
A hagymát apróra felvágni. A kukoricát kivenni a fagyasztóból és hagyni szobahőmérsékleten kiolvadni.

Egy serpenyőbe olajat hevíteni, majd ráönteni az apróra vágott hagymát, megszórni egy pici sóval és üvegesre párolni. Ha már üveges, hozzáadni a feldarabolt zúzát és jól összeforgatni. Kicsit így párolni tovább, és közben ízlés szerint fűszerezni. Végül felönteni annyi vízzel, hogy jól ellepje, majd lassú tűzön elkezdeni főzni.(főzés közben többször megkeverni és ha szükséges a vizet pótolni)

Ha már majdnem teljesen megpuhult a zúza, hozzáadni a kukoricát, jól összekeverni, majd hozzáönteni a tejszínt, és ha szükséges még utána fűszerezni. Teljesen puhára főzni. (ezalatt az idő alatt, a szaft szépen besűrűsödik)

Közben ízlés szerinti tésztát, enyhén sós vízbe kifőzni, majd a raguval tálalni.

6 megjegyzés:

  1. Fincsi! Nagyon jó ötlet a kukorica. Én is nagyon szeretem a tejszínes ragukat :-)))

    VálaszTörlés
  2. Én is :) Hű de megkóstolnám ^_^

    VálaszTörlés
  3. Ani!
    Köszönöm!! Látom az ízlésünk megegyezik.:)

    VálaszTörlés
  4. Araniel!
    Szívesen küldök!! Lehet mégis közelebb kéne költöznünk egymáshoz???:))

    VálaszTörlés
  5. Bianka!
    Nagyon köszönöm.:)

    VálaszTörlés