A mai napot akár misu napnak is nevezhetném, mivel kétféleképpen is elkészítettem . Az egyik a hagyományos tiramisu, amit szerintem már mindenki elkészített. Nagyon szeretjük ezt a változatot, ezért mindenképpen ez is az asztalra került ma. Csak egy gondom van vele, hogy sajnos nem tudok neki ellenállni, úgy eteti magát. A receptet már bizonyára mindenki ismeri, de azért én megosztom az idelátogatókkal hogy én hogyan készítem el.25 dk Mascarpone
4 db tojás
4 ek cukor
2 dl erős feketekávé
1 dl tej
2 cs vaníliás cukor
1 cs babapiskóta
3-4 ek kávé likőr
pici rumaroma
cukrozott kakaó
A tojások sárgáját 3 evő kanál cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverni. Majd hozzáadni a Mascarponét és így is jól kikeverni.
A tojások fehérjét pici sóval és 1 evőkanál porcukorral kemény habbá verni, majd óvatosan a krémhez keverni.
A kávét a tejjel , pici cukorral és pici rumaromával összekeverni és meglangyosítani.(így könnyebben beszívja a piskóta)
Előkészíteni egy jénai tálat, és a piskótát egyesével a kávéba mártani, majd egymásmellé helyezni, és a likőrrel meglocsolni. Ezután a fele krémet rákenni a tetejére és megszórni a kakaóval. Erre jöhet a szintén kávéba mártott piskóta, a likőrrel meglocsolni, majd rá a maradék krém. Tetejét jól megszórni kakaóval, és pár órára hűtőbe tenni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése