A krémlevesek a kedvenceim közé tartoznak, mert szerintem pl. az apróbb szemű, ám ízletes gyümölcs felhasználásának az egyik legfinomabb módja. Így készült el ez a leves is, mivel az eperszemek apróbbak voltak. Az elkészült krémleves a fűszereknek, a tejszínnek, és belecsempészett kevéske vörösbornak köszönhetően nagyon finom. Langyosan, vagy éppen lehűtve, jólesik elkanalazgatni.
Hozzávalók:
70 dk eper
5 dl víz
1 dl vörösbor
1,5 dl tejszín
1/2 cs vaníliás pudingpor
1/2 citrom reszelt héja
4 db szegfűszeg
1 kk őrölt fahéj
1 db szegfűbors
cukor ízlés szerint (v. édesítő szer)
1 cs vaníliás cukor
Az epret folyó víz alatt alaposan mossuk meg, majd csepegtessük le. Kb. 10-15 dkg-ot tegyünk félre.
Egy edénybe tegyük bele a maradék, feldarabolt epret, öntsük fel a vízzel, majd adjuk hozzá a fűszereket, a reszelt citromhéjat, a vaníliás cukrot, és ízlés szerint cukrot. (pl. édesítővel is készíthetjük)
Ezután főzzük kb. 15 percig, majd szedjük ki a fűszereket, és botmixerrel pépesítsük.
Ezután adjuk hozzá a vörösbort, és melegítsük forráspontig.
A pudingport keverjük simára a tejszínnel és egy kevés levessel, majd állandó keverés mellett, öntsük a leveshez, és addig főzzük hogy kissé besűrűsödjön, és selymesen krémes legyen.
Ezután zárjuk el a gázt, adjuk hozzá a forró leveshez a félretett, és feldarabolt epret, majd hagyjuk langyosra hűlni.
Tálaláskor szedjük a levest tányérba, és úgy kínáljuk. Ízlés szerint tejszínhabot is kínálhatunk hozzá.... elrontani állítom nem fogja.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése