20 dk eper
4 db tojás
2 dl tejföl
2 evő kanál liszt
5 dk margarin
ízlés szerint cukor
só
4 db tojás
2 dl tejföl
2 evő kanál liszt
5 dk margarin
ízlés szerint cukor
só
A tojásokat ketté választani, majd a sárgájához hozzá adni 2 kanál cukrot és jól kikeverni. Ezután hozzá keverni az olvasztott margarint és a tejfölt.
A tojások fehérjét pici sóval jó kemény habbá verni és óvatosan hozzá keverni a sárgájához, majd szintén óvatosan hozzá keverni a lisztet is.
Egy nagyobb teflon sütőbe pici margarint felforrósítani, majd annyi masszát tenni bele hogy jó vastag tésztát kapjunk.
Kis lángon addig sütni, amíg az omlett alja szilárd lesz, de a teteje még folyékony.
Ekkor elosztani rajta a jól megmosott és félbevágott eper szemeket, és még pár percig sütni.
Ezután porcukorral megszórni és ketté hajtani.
Tálaláskor szintén porcukorral megszórni, és tejszín habot nyomni a tetejére.

Még epres túró gombócot is készítettem, mert ez is az egyik kedvencem. A receptet most ide nem írom be , mert már szerepel a receptjei között a "gombóc" címszó alatt. Mindenkinek ajánlom kipróbálásra mert nagyon finom.
Ó, ez az omlett! csudaszép, elmentettem, hamarosan kipróbálom! :))Limara
VálaszTörlésDe jó ez az epres omlett!
VálaszTörlésÉpp ma gondoltam arra, hogy kéne epres gombócot csinálni! :) megelöztél!!! :))
Limara!
VálaszTörlésKöszönöm!! Biztosan te is szeretni fogod, mert nagyon finom.
Ancsika!
VálaszTörlésKöszönöm!! Már sokszor megcsináltam a gombócot, mert nem tudunk betelni vele!!
Mindkét ötlet szuper-a gombóc szerepelt az én terveim közt is. az omlettet viszem, ha szabad:)
VálaszTörlésTrinity!!
VálaszTörlésTermészetes hogy viheted, és nagyon kíváncsian várom hogy neked hogy ízlik.