2012. április 25., szerda

Medvehagyma krémleves tojásmetélttel.




Lassan már nem is merem azt írni, hogy megint medvehagymából készült az ebéd, de kénytelen vagyok, mivel így történt ma is. Persze eszünk azért mást is, de ameddig csak lehet frissen medvehagymát vásárolni, mindenképpen kiszeretném használni jótékony hatását.  Megint csak levest készítettem belőle, méghozzá egy nagyon egyszerű, és gyorsan elkészíthető krémlevest. Levesbetétnek is igen egyszerű, nem más mint tojásmetélt készült. A fokhagymaízű krémes levesbe tejfölt tettem, és ettől kissé savanykás ízt kapott. Tálalás előtt a tetejére olívaolajat csepegtettem, majd a palacsintához hasonlóan megsütött, és metéltre felvágott tojással kínáltam.






Hozzávalók:

1 csokor medvehagyma
2 db krumpli
1 db vöröshagyma
2 db zöldségleveskocka
só (ízlés szerint)
őrölt fehérbors (ízlés szerint)
2 dl tejföl
2 ek étolaj (v. olívaolaj)


A medvehagymát alaposan mossuk meg, majd vágjuk fel apróbbra. A hagymát, és a krumplit pucoljuk meg, majd daraboljuk fel.

Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra felvágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. 
 
Ezután adjuk hozzá a kockára vágott krumplit, majd az apróra felvágott medvehagymát, alaposan keverjük össze, és pár percig kevergetve pirítsuk, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Forraljuk fel, majd mérsékeljük a lángot, és addig főzzük míg a krumpli megpuhul.(kb. 20 perc)

A főzési idő vége felé, adjuk hozzá a tejfölt, és így főzzük még pár percig, majd botmixerrel pépesítsük. 

Ezután egy szűrőn szűrjük át, hogy szép selymes legyen, majd tegyük vissza a tűzre, és forraljuk ki, de főzni már nem kell. (érdemes átszűrni, hogy krémesebb, selymesebb, legyen a leves)
 
 
 

 
 Tojásmetélt hozzávalói:

2-3 db tojás
csipet só
csipet őrölt fehérbors
1-2 ek étolaj


A tojásmetélthez egy tojást üssünk fel, majd ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, és villával keverjük össze. (mindegyik tojással külön-külön így járjuk el)
 
Egy teflon serpenyőbe tegyünk egy kevés olajat, forrósítsuk fel, majd öntsük bele az ízesített felvert tojást, és úgy süssük meg mint a palacsintát.
 
Amikor elkészült, csavarjuk fel, majd ízlés szerint vágjuk fel metéltre.

Tálalás előtt a krémlevest szedjük tányérba, majd tegyük bele a metéltre felvágott tojást, és úgy kínáljuk.


7 megjegyzés:

  1. Én azt mondom a világért se fogd vissza magad, nem tudom megunni a medvehagymás finomságaidat :)

    VálaszTörlés
  2. Most van itt a szezonja, mi meg küzdünk a tavaszi vitaminhiánnyal, ezért dehogy unjuk :) A tojásmetélttel gyönyörűen néz ki!

    VálaszTörlés
  3. Így legalább nekünk van miből válogatni...:)

    VálaszTörlés
  4. Olyan egészséges leszel ettől a sok hagymától, hogy nyárra már tele leszel immunnal! Finom lehet, jó ötlet a tojás metélt. legközelebb ha krémlevest főzök, kipróbálom!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a hozzászólásaitokat!!!! Örülök, hogy még nem unjátok a medvehagymás recepteket, én sem tudom megunni, mert mindegyik étel nagyon finom. Még pogácsát szeretnék mindenképpen sütni, aztán az idei évre be is fejezem a medvehagymázást.:)

    Kriszti, én is abban bízom, hogy nagyon egészséges leszek tőle.(remélem így is lesz) :))

    VálaszTörlés
  6. Én persze csak nézegethetem a medvehagymás finomságokat...szivesen készitenék én is ilyen finom levest, ha kapnánk, vagy teremne itt is medvehagyma, de még nem is hallottak itt róla. A multkorában azt gondoltam hogy hasonló az uj hagymára ami itt terem, nagyobb mint az átlagos, de még soha sem láttam a virágot, vagy a nagy leveleket rajta...szoval még sem az, de az ize hasonló lehet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom Elizabeth, hogy mégsem medvehagyma amiről a múltkor beszéltünk. Itt nálunk az utóbbi időben lett igen felkapott a medvehagyma, és csak néhány hétig lehet szedni. Én nagyon megkedveltem, és ez a leves olyan egyszerű, de nagyon finom.Ennek az íze fokhagymára hasonlít.

      Törlés