2016. április 4., hétfő

Mini Pavlova gránátalma sziruppal és tejszínhabbal.




A húsvéti sütkérezésnél megmaradt tojásfehérjék felhasználásával készült ez a kívül ropogós, belül puha habcsók, melyhez gránátalma szirupot készítettem, majd tálaláskor tejszínhabbal megkoronázva tálaltam. A Pavlova készítése roppant egyszerű, inkább csakis a szárításához (sütéséhez) van hosszabb időre szükség, így kezdő háziasszonyok is bátran hozzáfoghatnak, a siker biztosan nem marad el.






 Hozzávalók a habcsókhoz:

 3 tojásfehérje (nagy)
20 dkg porcukor
1 ek étkezési keményítő (púpozott)
1/2 tk ecet (10%-os)
csipet só
pár csepp piros ételfesték


A tojásfehérjét tegyük bele egy keverőtálba, majd szórjuk meg egy csipet sóval, és robotgéppel kezdjük el habbá verni. Amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett, kanalanként adagoljuk hozzá a porcukrot.

Ezután addig keverjük, még majdnem teljesen kemény habot kapunk. Ekkor állandó keverés mellett először csorgassuk hozzá az ecetet, majd szórjuk bele az étkezési keményítőt. Végül keverjük még 1-2 percig, hogy jó kemény habot kapjunk.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd kanalazzunk rá négy nagyobb halmot a habból. Ezután csepegtessünk mindegyikre pár csepp piros ételfestéket, majd egy fogpiszkálóval kicsit keverjük bele a habcsókba.

Helyezzük be 100-120 fokra előmelegített sütőbe, majd szárítsuk 50-60 percig. Ezután kapcsoljuk le a sütőt, és hagyjuk csukott ajtónál még 30 percig száradni. (én légkeverésnél 100 fokon szárítottam 50 percig)

Ezután vegyük ki a sütőből, várjunk pár percet, majd óvatosan emeljük le a sütőpapírról, helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.





 Gránátalma szirup hozzávalói:

1 nagy gránátalma
2 ek barna cukor
1 cs vaníliás cukor
1/2 citrom leve


A gránátalma magokat szedjük ki úgy, hogy a fehér része ne maradjon rajta. Ezután pár szemet tegyünk félre a díszítéshez, a többit pedig turmixoljuk össze.

Ezután egy szitán szűrjük át, kanállal egy kissé nyomkodjuk meg, mert csak a levére lesz szükségünk.

Az átszűrt gránátalma levet öntsük bele egy serpenyőbe, majd adjuk hozzá a barna cukrot, a vaníliás cukrot, és a citromlevet, majd állandó kevergetés mellett, pár perc alatt főzzük szirupossá.

Ezután vegyük le a tűzről, és hagyjuk kihűlni.

Közben 2 dl Hulalát (v. habtejszínt) verjünk fel kemény habbá.





Tálaláskor kanalazzuk a tányérba a gránátalma szirupot, majd helyezzük rá a habcsókot. Ezután tegyünk rá pár kanál tejszínhabot, majd szórjuk meg a félretett gránátalma magokkal, és úgy kínáljuk.



4 megjegyzés:

  1. Gizi es muy rica y bella me gusta mucho pero nunca la he preparado, intentaré con tu receta,abrazos

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rosita gracias! Probar, es muy sencilla y deliciosa. abrazos y abrazos

      Törlés