2013. május 13., hétfő

Rebarbarás-epres pite.



A hétvégi epres brownie után, ami egy igazi kalóriabomba volt, most egy könnyedebb pitét sütöttem. Szépen bokrosodik a tavaly ültetett rebarbarabokor, így gondoltam leszedek néhány szárat és sütök egy finom pitét. Persze egymagában kissé fanyar lett volna a töltelék, így eperrel párosítottam össze. A kettő nagyon jól illik egymáshoz, (hasonló receptek itt megtalálhatóak) így aztán ez a pite is igencsak finomra sikeredett. Az omlós tészta, és a vaníliás cukorral,  mézzel ízesített gyümölcsök egyszerűen ellenállhatatlanok. Aki pedig még fokozni szeretné a piteevés élvezetét, az a langyosra hűlt pitét, vanília fagylalttal tálja. A siker pedig garantált.





 Hozzávalók 24 cm-es piteformához:


25 dkg liszt
12,5 dkg vaj (v. 8 dkg sertészsír)
6 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
1/2 cs sütőpor
csipet só
1-2 ek hideg víz


Tegyük a lisztet egy tálba, és adjuk hozzá a vajat (v. zsírt) és egy csipet sót, majd kezdjük el összemorzsolni. (én zsírral gyúrtam össze, mert attól sokkal omlósabb lesz a tészta)

Amikor már kellően morzsalékos, adjuk hozzá a sütőport, a vaníliás cukrot, és a porcukrot, majd gyors mozdulatokkal kezdjük el összegyúrni a tésztát. Amennyiben túl száraz lenne, akkor adjunk hozzá 1-2 ek hideg vizet, hogy egy könnyen nyújtható tésztát kapjunk, majd csippentsük le az 1/3-át és gyúrjuk mindkét tésztát gombóccá.

Ezután csomagoljuk be fóliába a tésztagombócokat, majd tegyük be a hűtőbe legalább egy órára, hogy kellően lehűljenek.
Közben készítsük elő a tölteléket.






Töltelék hozzávalói:

8-10 szál rebarbara
30 dkg eper
4-5 ek méz
2 cs vaníliás cukor
kristálycukor
1 mk őrölt fahéj
4 db szegfűszeg
reszelt citromhéj


A rebarbarát tisztítsuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel. Ezután öntsük fel annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Ízlés szerint adjunk hozzá kristálycukrot, őrölt fahajat, szegfűszeget, és reszelt citromhéjat, majd pár perc alatt főzzük puhára. (vigyázzunk nehogy szétfőjön!!!)
Amikor puhára főtt, egy szűrőkanállal szedjük ki, és hűtsük ki teljesen.

Az epret alaposan mossuk meg, majd csepegtessük le. Ezután ízlés szerint daraboljuk fel.

A tésztát vegyük ki a hűtőből, majd a nagyobbik tésztagombócot nyújtsuk ki és béleljük ki vele a piteformát. Ezután pakoljuk rá a kihűlt rebarbarát, és a feldarabolt epret, majd szórjuk meg a vaníliás cukorral, és csorgassuk rá a mézet.

Nyújtsuk ki a kisebbik tésztagombócot is, majd vágjuk fel csíkokra. Ezután rácsozzuk be vele a pite tetejét. 

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 20-25 percig. (én légkeverésnél 150 fokon, 20 percig sütöttem)
A sütőből kivéve hagyjuk a formában teljesen kihűlni.

Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, majd felszeletelve kínáljuk.

5 megjegyzés:

  1. Képzeld, nem ettem még rebarbarát... Ciki mi? Minden esetre ebben a tortában nagyon szaftosan néz ki. Biztos fincsi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért lenne ciki??? Nekem hosszú évekig kínálta a szomszéd, de mindig nemet mondtam rá. El sem tudtam képzelni mit is kezdjek vele. Most meg nem győzöm kivárni hogy jó nagyra nőjön a bokor. Szerintem egyszer kipróbálod és te sem tudsz majd többet ellenállni neki.

      Törlés
  2. Gizike, nálunk pont most van a rebarbara szezonja. Igazat adok neked hogy nem tudsz többe ellenállni neki, ha egszer meg kostoltad. Az eperrel nagyon finom a párositása! Kimondottan gyönyörü lett a pitéd, szép a rácsos formájá is. De szivesen ennék belőle egy jó nagy szeletet. Napok óta, vagyis egész egy hete hogy még mindig magam próbálkozok minden ki figurálni az uj gépemen, és most kicseréltem a fényképező gépemet is, ez jóbb mint a másik uj volt, de meg kell ezen is tanulni mert komplikáltabb mint a másik volt!
    Puszillak

    VálaszTörlés
  3. Köszi a receptet, most lett kész, bár én csak eperrel készítettem. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti én köszönöm, hogy receptemet választottad!! Gondolom, csak eperrel is nagyon finom. Én biztosan nagyon tudnám szeretni. :)

      Törlés