2013. május 5., vasárnap

Epres sajttorta.




Sajttortát elég gyakran sütök, és mivel éppen elkezdődött az eperszezon, így most a kettőt összepárosítottam. A tortaalapnak Győri Zabfalatokat morzsoltam össze, majd olvasztott Vénusz sütőmargarinnal kevertem el. Azután kicsit elősütöttem,  majd beleöntöttem a formába a tölteléket is, és ezután jött egy kis csavar a tortasütésben. Mielőtt behelyeztem volna a sütőbe, előtte egy meleg vízzel félig töltött tepsibe helyeztem a formát, majd csak ezután tettem be, és kezdtem el sütni. A torta így kb. 60 perc alatt a vízgőzben sült (párolódott) készre. Szerintem sokkal finomabb, krémesebb lesz az állaga, ha ezzel a módszerrel sütjük meg. Igaz kicsit macerásabbnak tűnik, és mielőtt az eperzselé, és az eper a tetejére kerülne, teljesen ki kell hűteni a tortát. Én pl. délután sütöttem meg a tortát, majd az éjszakát a hűtőben töltötte, és csak ezután került rá a díszítés. A végeredmény pedig egy könnyű sajttorta, leöntve eperzselével, és megpakolva félbevágott eperszemekkel. Őszintén, hát ki tudna ennek a finomságnak ellenállni, mert én bizony nem.






 Kekszes alap hozzávalói:


1 cs Győri Édes Zabfalatok (215 g)
10 dkg Vénusz margarin


 Először egy 24 cm-es tortaformát kívülről vonjunk be többrétegű alufóliával, majd a belsejét béleljük ki sütőpapírral.

A zabfalatokat morzsoljuk össze. A margarint (v. ízlés szerint vajat) hevítsük fel, majd öntsük hozzá a morzsalékos kekszhez. Ezután alaposan keverjük össze, majd öntsük bele a tortaformába és a tenyerünkkel egyenletesen lapogassuk el.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük 10 percig. Ezután vegyük ki a sütőből, és hagyjuk kihűlni mielőtt beletöltenénk a tölteléket.






Töltelék hozzávalói:

25 dkg mascarpone
25 dkg tejföl
20 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 citrom leve és reszelt héja
3 db tojás


Tegyük egy keverőtálba a mascarponét, a tejfölt, a cukrot, és a citrom levét és reszelt héját, majd alaposan keverjük össze.

Ezután egyesével adjuk hozzá a tojások sárgáját, és mindegyikkel szintén keverjük alaposan össze a masszát.

A tojások fehérjét egy csipet sóval verjük kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a krémes masszához, majd a kihűlt, kekszes alapra óvatosan öntsük rá.

Egy tepsibe helyezzük bele a megtöltött tortaformát. Ezután öntsünk a tepsibe annyi meleg vizet, hogy félig ellepje a belehelyezett, fóliába csomagolt tepsit.

Ezután helyezzük vissza a meleg sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük (pároljuk) 60 percig a tortát. (amikor a teteje már kezd szép színt kapni, egy sütőpapírral takarjuk le, nehogy túlbarnuljon) (én légkeverésnél 150 fokon, 60 percig sütöttem)

A sütési idő letelte után kapcsoljuk ki a sütőt, majd résnyire nyissuk ki a sütő ajtaját és így hagyjuk a tortát kihűlni.



Eperzselé hozzávalói:

5-6 szem eper
1 ek cukor
1 cs vaníliás cukor
reszelt citromhéj
2,5 dl víz
1 cs tortazselé


Az apróra feldarabolt epret tegyük bele egy edénybe, majd öntsük fel a vízzel, adjuk hozzá a cukrot, a vaníliás cukrot, és a reszelt citromhéjat, majd forraljuk fel.
Amikor felforrt mérsékeljük a hőfokot, majd főzzük kb. 10 percig. Ezután egy szitán passzírozzuk át, hogy a magok ne kerüljenek bele a zselébe.

Az eperléhez ezután állandó keverés mellett adjuk hozzá a tortazselét, majd keverjük simára.
Ezután tegyük vissza a tűzre és forraljuk fel. Amikor elkezd forrni, állandó keverés mellett főzzük egy percig, majd vegyük le a tűzről, és hagyjuk langyosra hűlni.

A teljesen kihűlt torta tetejére öntsük rá az éppen csak langyos zselét, majd mielőtt megdermedne a tetejét rakjuk ki félbevágott eperszemekkel. (ameddig a zselé hűl, addig készítsük elő az eperszemeket, hogy gyorsan tudjunk dolgozni, mielőtt a zselé teljesen megdermed)

Tálalás előtt éles késsel szeleteljük fel a tortát, majd ízlés szerint tejszínhabbal kínáljuk.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szép! Igen, a vízgőzben történő sütéstől még krémesebb lesz :)

    VálaszTörlés
  2. Néha megkivánja a sajtorta sütés a vizgőzést hogy kapjon szép és puha izt, persze a formája az gzönyörüséges! Imádom!

    VálaszTörlés
  3. Elkészítettem a tortádat. Kicsit másként került az eper rá, de így is nagyon nagyon finom lett. Köszi szépen
    http://koskacukor.blogspot.hu/2013/05/epres-sajttorta.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Brigitta!
      Én köszönöm, hogy elkészítetted ezt a finom tortát, és örülök hogy neked is ízlett. Megyek és megnézem a blogodban, köszi hogy belinkelted.

      Törlés