2016. augusztus 15., hétfő

Zöldbabos lepény.




A zöldbabból nemcsak levest és főzeléket készíthetünk, mert gondolom a hallatán mindenkinek, persze nekem is ezek az ételek jutnak először eszünkbe. A készen megvásárolható leveles tésztának köszönhetően pl. egy igen egyszerű zöldbabos lepényt is süthetünk. Mivel igencsak laktató, így készülhet ebédre, vagy éppen vacsorára. Kb. fél óra alatt a tészta ropogósra sül, a töltelék finom krémes, az egészben hagyott zöldbabbal pedig még mutatós is. A zöldbab pedig ízlés szerint lehet sárga vagy éppen zöld hüvelyű, mert mindegyikkel finom.





 Hozzávalók:

1 cs előnyújtott leveles tészta
30 dkg zöldbab
2 db tojás
1 dl főzőtejszín
1 nagy mozzarella
só (ízlés szerint)
őrölt fehér bors
csipet szerecsendió





A zöldbabnak vágjuk le a két végét, majd enyhén sós vízben főzzük pár perc alatt roppanósra. Ezután szűrjük, és alaposan csepegtessük le, majd hűtsük ki egészen.

A tojásokat üssük fel egy tálba, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg egy csipet szerecsendióval, adjuk hozzá a tejszínt, és keverjük alaposan össze.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük bele a leveles tésztát úgy, hogy pereme is legyen.

Ezután pakoljuk rá a roppanósra főzött, és kihűtött zöldbabot, majd öntsük rá a tojásos keveréket.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük kb. 20 percig. Ekkor vegyük ki a sütőből és csipkedjük rá a mozzarellát, majd helyezzük vissza a sütőbe, és addig süssük, még a sajt ráolvad a tészta pedig szép pirosra sül.

Tálalás előtt hagyjuk kicsit hűlni, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése