2016. augusztus 2., kedd

Csilis-citromos csirkemell párolt zöldségekkel.




Igencsak meleg napok előtt állunk, ilyenkor megpróbálok olyan ebédet készíteni, hogy ne kelljen órákat a tűzhely mellett állni, de gondolom ezzel mindenki így van. A csirkemellet azért is szeretem, mert szinte percek alatt elkészül. A húst akár már előző este is bepácolhatjuk, de ez nem feltétlen szükséges, ahhoz hogy az ízek jól átjárják. Mivel a hús igen egyszerűen elkészült, így köretet is hasonlóan időigényest választottam mellé. Az elkészült húshoz pedig nagyon jól illet a párolt zöldség, és nem csak finom, de igen laktató is volt.





 Hozzávalók:

1 db csirkemell kifilézve
csili (ízlés szerint)
1/2 citrom leve
őrölt színes bors
szerecsendió (el is hagyható)
3 ek olívaolaj


A páchoz keverjük össze az olívaolajat a fűszerekkel, és a citromlével. (csilit attól függően tegyünk hozzá, hogy kevésbé csípősen, vagy csípősebben szeretjük)

A csirkemellet szeleteljük fel, alaposan forgassuk bele a pácba, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek kellően átjárják. 

Egy grillserpenyőbe  melegítsük fel a fűszeres olajat, majd helyezzük bele a felszeletelt húst, és mindkét oldalát süssük pár perc alatt szép pirosra. 

Ezután szedjük ki a zsiradékból, és tálalásig tartsuk melegen.




Párolt zöldség hozzávalói:

1 db zsenge cukkini
2 db sárgarépa
2 db lila hagyma
4-5 db nagyobb gomba
 őrölt színes bors
1 tk ételízesítő
0,5 dl fehérbor
2 ek olívaolaj


A zöldségeket vékonyan szeleteljük fel.

Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá a felszeletelt sárgarépát és pároljuk pár percig. 

Ezután adjuk hozzá a szintén felszeletelt lila hagymát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg az ételízesítővel, majd öntsük fel a borral, és pároljuk tovább pár percig.

Pár perc után, először adjuk hozzá a felszeletelt gombát, majd a cukkinit, és félig lefedve a serpenyőt pároljuk roppanósra a zöldségeket. (kb. 20 perc alatt roppanósra párolódnak a zöldségek)

Tálaláskor helyezzük tányérra a sült csirkemellet, majd kanalazzuk mellé a roppanósra párolt zöldségeket, és úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése