2011. április 10., vasárnap

Habos Lemon pie.



Már napok óta rengeteg citromot eszek, mivel sikerült valami nagyon makacs vírust összeszednem. Az egész telet megúsztam influenza nélkül, és már azt hittem, ez így is marad. Sajnos tévedtem, így mindent elkövettem, és követek hogy minél előbb újra erőre kapjak. Így aztán már több kiló citromot magamba tömtem, hogy hátha éppen ez segít majd. Mivel már kicsit unott a citromot csak magában, gondoltam sütök egy citromos pitét. Mivel több tojásfehérje várakozott a sorára, így gondoltam most egy kicsit megbolondítom a pitét, és habkoronával díszítem fel. A végeredmény nagyon finom lett. A jó citromos krém, és a hab remekül kiegészítették egymást. Maradék tojásfehérje felhasználására, bátran merem ajánlani mindenkinek.






Tészta hozzávalói:

20 dkg liszt
10 dkg vaj
5 dkg kristálycukor
1 db tojás

A vajat a liszttel összemorzsolni, majd hozzáadni a cukrot és az egész tojást. Gyors mozdulatokkal összegyúrni,(ha szükséges egy ici-pici vizet önteni hozzá) majd két egyforma méretű folpack fólia közé tenni a tésztát. Egy 26 cm-es piteforma nagyságúra kinyújtani.
Ezután a felső fóliát levéve a vajjal enyhén kikent formába helyezni. Szépen beleigazítani, majd a fóliát levéve, 10 percre a hűtőbe tenni, pihentetni.

Ezután kivenni a hűtőből, majd az alját villával megböködni, és egy sütőpapírt tenni bele, majd megtölteni nehezékkel, hogy sütés közben ne púposodjon fel a tészta. (én rizst teszek nehezéknek)

Előmelegített sütőbe, közepes hőmérsékleten 15 percig elősütni, majd a sütőből kivenni, levenni a nehezéket és egy kicsit hűlni hagyni.


Citromos töltelék:

4 db tojás
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
2 db citrom
2 dl tejszín
1/2 cs vaníliás pudingpor


Az egész tojásokat habosra keverni a cukorral, majd belereszelni a citromok héját, és belefacsarni a levét is.
A tejszínt simára keverni a pudingporral, majd szintén a cukros-citromos keverékhez keverni.
Ezután beleönteni az elősütött tésztába, és visszahelyezni a sütőbe.
Előmelegített sütőbe, közepes hőmérsékleten kb. 30 perc alatt készre sütni. (ha esetleg a teteje kezdene pirosodni, akkor sütőpapírral le kell a sütés végéig takarni)




Hab:

3 tojásfehérje
15 dkg porcukor
csipet só

Ameddig a pite sül, ellehet készíteni a tetejére a habot.
A tojásfehérjét egy csipet sóval elkezdeni keményre verni. Ha már félig felverődött, akkor kanalanként hozzáadni a porcukrot, majd kemény habbá verni.

A készre sült pite tetejére kanalazni a keményre vert habot, majd visszahelyezni a sütőbe, és kb. 30 perc alatt rászárítani.

Arra figyelni kell, hogy a sütő hőmérséklete 80-100 fok körüli legyen!!!(különben megég a hab a tetején)

A sütőből kivéve a formában hagyni teljesen kihűlni, így szépen fellehet szeletelni tálalás előtt.

12 megjegyzés:

  1. Istenien néz ki, és gyönyörű a tálalás!

    VálaszTörlés
  2. Nálam telitalálat, mint minden, ami citromos:-)

    VálaszTörlés
  3. Gizi, ez csúúúúcs, nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  4. Micsoda finom desszert! Istenem! Yamy! Yamy!

    VálaszTörlés
  5. Valami fantasztikus és micsoda guszta kép

    VálaszTörlés
  6. Nagyon guszta ! Jó egészséget kívánok !

    VálaszTörlés
  7. Erinacea!
    Nagyon köszönöm.:)

    VálaszTörlés
  8. Citromhab!
    Na ebben aztán igazán érződött a citrom, én is nagyon szeretem.:)

    VálaszTörlés
  9. Szemirámisz!
    Nagyon köszönöm, és ajánlom neked is kipróbálásra.:)

    VálaszTörlés
  10. Juci!
    Isteni finom, küldöm a kóstolót.:)

    VálaszTörlés
  11. Bianka!
    Nagyon köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  12. Éva!
    Nagyon köszönöm, már jobban érzem magam, de nagyon elkapott ez a vírus, alig tudok szabadulni tőle.:)

    VálaszTörlés