2011. április 14., csütörtök

Medvehagymás-krémsajtos rudak.




Maradék krémsajt felhasználására igen alkalmas ez a recept. Mivel a napokban készített krémsajtot, már mindenképpen felkellet használnom, viszont éppen időhiányban szenvedek, így csakis egy gyorsan elkészíthető finomság jöhetett számításba. Medvehagymával, egy kis sóval-borssal és a fagyasztott leveles tésztával rövid idő alatt, elkészültek ezek a rudak. Sőt, amilyen gyorsan elkészültek, olyan gyorsan el is fogytak. Mindenkinek csakis ajánlani tudom, addig ameddig még hozzálehet jutni a medvehagymához.







Hozzávalók:

1 cs leveles tészta
krémsajt
medvehagyma

őrölt fehér bors


A leveles tésztát kb. 1 mm-esre kinyújtani. A krémsajtot ízlés szerint ízesíteni a sóval és az őrölt fehér borssal. A medvehagymát apróra felvágni.

A leveles tészta egyik felét megkenni az ízesített krémsajttal, majd megszórni az apróra vágott medvehagymával.
A másik felét ráhajtani, majd tenyérrel óvatosan egy kicsit lenyomkodni. Ezután derelyevágóval felcsíkozni.

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd a megcsavart rudakat egymásmellé helyezni.
Előmelegített sütőbe, erős hőmérsékleten pár perc alatt szép pirosra sütni.

A sütőből kivéve, kicsit hűlni hagyni, majd jóízűen elfogyasztani.

19 megjegyzés:

  1. Hogy ez nekem eddig miért nem jutott eszembe?! Nagyon jó!! köszi!! :) - E.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ötletes, és guszta is ;) Suttyomban csentem egyet :)

    VálaszTörlés
  3. Jajj most már én is akarok valami medvehagymásat csinálni :) Idén még csak a fűszervajig jutottam, mert nem voltunk Herenden, ahol úgy nő az erdőben, mint a gaz^^ Itt Pesten meg még nem láttam, bár a héten alig jártam bolt közelében^^ Na majd becserkészem a vásárcsarnokban :)

    VálaszTörlés
  4. Csábító egy ropogtatnivaló!

    VálaszTörlés
  5. Akkor hiába s kérnék Gizus?:-)Nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon ötletes:-))
    Már nincs medvehagymám, majd jövőre:-)

    VálaszTörlés
  7. most készül a medvehagymakrémlevesed,lehet ez is elkészül holnap!

    VálaszTörlés
  8. Emőke!
    Köszönöm, és örülök hogy tudtam ötletet adni. Gyorsan elkészül és isteni finom.:)

    VálaszTörlés
  9. Zsiri!
    Köszi, és nem kell suttyomba csenni, adnék én szívesen. Érdemes kipróbálnod, mert nincs vele macera és a siker pedig tuti. Gáborod biztosan szeretné.:)

    VálaszTörlés
  10. Bianka!
    Nagyon köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  11. Araniel!
    Rajta, még nem vagy elkésve mert lehet kapni a zöldségesnél. Húúú, ha én egy ilyen lelőhelyre ráakadnék, hát......:))

    VálaszTörlés
  12. Anazar!
    Nagyon köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  13. Ditta!
    Neked szívesen sütök még egy adagot!!:)

    VálaszTörlés
  14. Gesztenye!
    Köszi, igazad van, remélhetőleg jövőre is kitör rajtunk a medvehagymaláz.:))

    VálaszTörlés
  15. Vanocska!
    Jó étvágyat kívánok hozzá, és kíváncsian várom, hogy neked ízlett-e. Érdemes ezt a rudacskát is megsütni, biztosan nem fogsz csalódni benne.:)

    VálaszTörlés
  16. Vanocska!
    Köszi hogy megírtad, és örülök neki!!!:)

    VálaszTörlés