2010. július 10., szombat

Málnás tiramisu.




A tiramisu az egyik kedvencem és elég gyakran készítem. Az epres változatát is kipróbáltam, és nekünk az is nagyon bejött. Gondoltam most kipróbálom a málnás változatot is. A babapiskótát málnás szirupba forgattam bele, de azért a tetejére is került egy kevés málna. A krémet pedig a megszokott mascarponekrémet készítettem el. Most tojásos változatban készült, de aki esetleg ebben a melegben kicsit óckodik a tojástól annak a tejszínes változatot ajánlanám. Mindegyik nagyon finom, főleg jól lehűtve ebben a melegben.






Hozzávalók:

málna
22 db babapiskóta
4 db tojás
25 dkg mascarpone
2 cs vaníliás cukor
porcukor
reszelt citromhéj
víz
kakaó


A málnát (kb.15 dkg lehetett) egy edénybe tenni és felönteni 2 dl vízzel. Ízlés szerinti mennyiségű cukrot tenni bele, és egy fél citrom reszelt héját. Feltenni főni és kb. 5-6 percig főzni, majd egy szűrőn átszűrni, hogy a magok ne kerüljenek bele,majd hagyni langyosra hűlni.

A tojások sárgáját az ízlés szerinti mennyiségű cukorral, a vaníliás cukorral és a mascarponéval jó habosra keverni. A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verni. Végül a mascarponés krémhez apránként óvatosan hozzákeverni a felvert habot.

Egy jénai tál alját kirakni a málnás szirupba kicsit megáztatott babapiskótával, majd a tetejét kirakni málnaszemekkel. Erre rákanalazni a krém felét, majd a tetejére szintén egy sor málnalében áztatott piskóta kerüljön. Megszórni a maradék málnaszemekkel és rákanalazni a maradék krémet.
Pár órára hűtőbe tenni, hogy az ízek összeérjenek.(én előző este készítettem el)

Tálalás előtt a hűtőből kivéve a tetejét kakaóval megszórni, és úgy kínálni.

10 megjegyzés:

  1. Jujj de jó. Nagyon szívesen megkóstolnám. Igen, burkolt célzás volt :D
    Nagyon guszta!

    VálaszTörlés
  2. én is csak azt tudom mondani Gizi hogy Nagyon guszta!!
    biztos nagyon fincsi?
    puszillak:))

    VálaszTörlés
  3. Először a lenti csirke, aztán ez is jöhetne szépen sorban. Nagyon guszta!:-)

    VálaszTörlés
  4. mennyei, nagyon-nagyon guszta. kérhetnék, köszönöm :))))

    VálaszTörlés
  5. Thrini!
    Bizony fincsi volt!!:))

    VálaszTörlés
  6. Araniel!
    Köszönöm, és küldöm!!:))

    VálaszTörlés
  7. Réka!
    Neked is köszönöm!! Puszillak és szép napot.:)

    VálaszTörlés
  8. Andi/cuki!
    Köszönöm! Kérésed számomra parancs, máris küldök belőle.:))

    VálaszTörlés
  9. Bianka!
    Köszönöm, és természetes hogy neked is jut!!:))

    VálaszTörlés