2010. január 3., vasárnap

Tejszínes-kapros cukkini főzelék.





 Az ünnepi nagy evészet után, ma vasárnap ide vagy oda, egy finom cukkini főzeléket főztem, a feltét pedig egy egyszerű tojáspörkölt volt. A cukkinit még a nyári bőséges termés idején tettem be a fagyasztóba, melyből felengedés után szerintem csakis főzeléket, vagy éppen krémlevest lehet készíteni. A cukkinit a krumplival, kaporral, a hagymával, és annyi fűszeres vízzel hogy éppen csak ellepje, puhára főztem, majd botmixerrel pépesítettem. Végül kiforraltam a hozzáadott tejszínnel, és már tálalhattam is. Csakis annyit tudok elmondani, hogy amilyen egyszerű ez a főzelék, olyan finom. Nyáron pedig a friss, zsenge cukkinivel ezt még csakis fokozni lehet.  






Hozzávalók:

2 db zsenge cukkini (én fagyasztottból készítettem)
1-2 db krumpli
1 db vöröshagyma
1 csokor kapor
2 tk ételízesítő
őrölt fehér bors
1,5 dl főzőtejszín





A cukkinit, és a krumplit vágjuk fel kisebb kockákra, majd tegyük bele egy edénybe. (ha nagyobb magok vannak a belsejében, akkor azt szedjük ki)

A vöröshagymát és a kaprot vágjuk fel apróra, majd szintén tegyük az edénybe.

Ezután öntsük fel annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg az ételízesítővel.

Addig főzzük, még a cukkini és a krumpli teljesen megpuhul. Ezután vegyük le a tűzről, és botmixerrel pépesítsük.

Ezután tegyük vissza a tűzre, és állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tejszínt, majd melegítsük forráspontig, de főzni már nem kell. (ha hígabbra sikerült volna, akkor 1 ek keményítőt keverjünk simára egy pici vízzel, majd csorgassuk a főzelékhez, és kevergetve pár pillanat alatt, főzzük sűrűre)

Tálaláskor ízlés szerinti körettel kínáljuk. Én egy egyszerű tojáspörköltet csináltam hozzá, és azzal tálaltam.

5 megjegyzés:

  1. Hát, úgy látszik már mindenkinek csömöre van a mindenféle nehéz kajáktól! Mindenhol terítáken a fözelék, vagy tészta félék!
    Klassz ötlet ez a cukkinifözelék! :)

    VálaszTörlés
  2. Mindig meglepsz, persze nagyon pozitívan.Kapor-cukkini..nem semmi páros. :-)

    VálaszTörlés
  3. Ancsika!
    Teljesen igazad van, most csak valami lazára, könnyűre vágyik mindenki.
    Nagyon finom lett a főzelék, nem is gondoltam volna. Örülök hogy megfőztem.:)

    VálaszTörlés
  4. Andi!
    Köszönöm!! Próbáld ki, finom így együtt!!:)

    VálaszTörlés
  5. Még tart a nyár (ha nem is vesszük észre)?Így az áldott cukkíni elérhető!Lányom sütit sütött vele,reszelve.

    VálaszTörlés