2009. november 25., szerda

Sajtos tészta sütőben sütve.





Emlékszem a nagymama annak idején felosztotta a hét napjait, volt hús és tészta nap. Aztán az anyukám is követte ezt a példát egy darabig, de szép lassan feledésbe merült. Manapság pedig én már szinte csak húsos ételeket főzök, és a tészta igen ritkán kerül a tányérra. Pedig bizony sokféleképpen ellehet készíteni, és egy kiadósabb leves mellet jól megállja a helyét. Én most elhatároztam, hogy gyakrabban fogok tésztát főzni. Ma egy finom sajtos tészta készült, és mivel nem szeretem csak úgy simán sajttal megszórni a kifőtt tésztát, mert túl száraznak találom, így rakott formában kicsit összesütöttem. Semmivel nem kell hozzá sem több tészta, sem pedig reszelt sajt vagy éppen tejföl, mégis egy egy sokkal ízletesebb tésztát tudunk feltálalni.



Hozzávalók:

1 cs spagetti tészta
30 dkg reszelt sajt
5 dl tejföl (2,8%-os)

3 dkg vaj



A tésztát tördeljük 3-4 felé hogy ne legyen olyan hosszú, és főzzük ki enyhén sós vízben, majd hideg vízzel öblítsük le. Ezután alaposan csepegtessük le, majd szórjuk meg ízlés szerint sóval, és keverjük alaposan össze.

Egy jénai tálat (vagy tepsit) kenjünk ki a vajjal, majd terítsük bele a kifőtt tészta felét. 

 Ezután szórjuk meg a reszelt sajt felével, majd egyenletesen kenjük rá a tejföl felét.

Ezután terítsük rá a maradék tésztát, majd szórjuk meg a maradék sajttal, és kenjük rá a maradék tejfölt.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 50 percig, hogy a teteje szép színt kapjon.

A sütőből kivéve hagyjuk hűlni, majd ízlés szerint felszeletelve kínáljuk.
 

6 megjegyzés:

  1. Ezt én is nagyon szeretném, olyan finom lehet! Apánk viszont tuti tesz rá szalonnát, vagy kolbászt :))

    VálaszTörlés
  2. Yasmine!
    Nagyon finom, és az én apám ezt szerencsére megeszi hús nélkül is!!:))

    VálaszTörlés
  3. Szia Szép napot remélem ma is mész sétálni..:))

    VálaszTörlés
  4. Szia Réka!
    Ma sajnos már nem volt olyan jó idő, de azért voltam sétálni.
    Szép estét!!:)

    VálaszTörlés
  5. Egyre szebb minden!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  6. sorsodo!
    Nagyon köszönöm!! Örülök hogy benéztél hozzám, máskor is szívesen látlak!!!

    VálaszTörlés