2009. november 11., szerda

Harcsapaprikás túrós csuszával.





Nagyon szeretem a harcsapaprikást, de eddig még soha nem készítettem. Étteremben már több helyen is ettem, hol nagyon finomat, hol pedig olyat ami akár feledésbe is merülhet. Most viszont a bevásárlásnál, a halas pultnál állva, egy szép darab harcsafilén akadt meg a szemem. Ott rögtön eldöntöttem, ma bizony nálunk harcsapaprikás lesz az ebéd. Most örülök csak igazán,  hogy rászántam magam az elkészítésére, mert nagyon, de nagyon finomra sikerült. Lehet az eredeti harcsapaprikást nem így készítik, de nekünk nagyon ízlett, és szerintem egyes éttermekben készítettel is felveszi a versenyt.  Egy biztos, feledésbe semmi szín alatt nem merül, és már az is biztos, hogy sűrűn elfogom készíteni. Tálaláskor túrós csuszával kínáltam, melyet ízlés szerint kaporral is ízesíthetünk.







Hozzávalók:

70 dkg afrikai harcsafilé
1 db paradicsom
1 db paprika
1 db vöröshagyma
3 dl tejföl
2 ek liszt

majoránna
szerecsendió
bazsalikom
1 ek pirospaprika
3-4 gerezd fokhagyma
1 tk Erős Pista (paprika krém)
2 ek  olaj (v. 1 ek zsír)
5 dl víz







A vöröshagymát és a fokhagymát apró vágjuk fel. A paradicsomot és a paprikát vékonyan szeleteljük fel. A harcsafilét ízlés szerint kockázzuk fel.

Egy edénybe öntsük bele az olajat (v. zsírt), majd kezdjük el üvegesre párolni a vöröshagymát. Amikor már kezd üveges lenni, adjuk hozzá a fokhagymát, majd a paradicsomot és paprikát is.

Ezután addig pároljuk, még a paprika és a paradicsom kicsit összeesik, majd szórjuk meg a pirospaprikával, keverjük alaposan össze, majd öntsük fel a vízzel. Ezután ízlés szerint sózzuk, és szórjuk meg a fűszerekkel, majd kisebb lángon főzzük kb. 30 percig a pörköltalapot.

A tejfölt keverjük simára a liszttel, majd öntsük hozzá a pörköltalaphoz, és keverjük simára. Ezután adjuk hozzá a feldarabolt halat, majd keverjük alaposan össze. Ezután forraljuk fel, majd vegyük kisebbre a lángot, és kb. 10 perc alatt főzzük puhára a halhúst.
Főzés közben többször, óvatosan keverjük, rázogassuk meg, vigyázva hogy a halhús ne törjön össze.







Közben készítsük el a túrós csuszát, mellyel majd tálaljuk a paprikást. Ízlés szerint a csuszát kaporral is ízesíthetjük.

Tálaláskor szedjük tányérra a túrós csuszát, majd kanalazzuk mellé a harcsapaprikást, és úgy kínáljuk.


4 megjegyzés:

  1. Viki!
    Nem akarlak én kínoz téged, inkább küldök egy tányérral!!!

    VálaszTörlés
  2. Bizony az-kínzás-ez az egyik kedvenc halacskám így, csuszával!!

    VálaszTörlés
  3. trinity!
    Akkor egyforma az ízlésünk!! Nem is tudom hogy idáig miért nem készítettem itthon is.

    VálaszTörlés