2014. december 16., kedd

Snickers szelet.




Snickers szeletet készíthetünk házilag is, és bizton állítom hogy a saját készítésű még finomabb is mint a boltban vásárolt. A tésztás alap sütésével nem kell sokat pepecselni, és a karamellás-mogyorós réteg is egyszerűen elkészíthető. A tetejére csorgatott olvasztott csokoládé, pedig gyorsan megdermed, és már szeletelhetjük is. Az édes karamell, és a sózott mogyoró nagyon jól összeillenek, így aztán nem egy tömény édes réteg kerül a tésztára. Az elkészült, és felszeletelt snickers szeletet hűvös, száraz helyen, pedig pár napig is tárolhatjuk. Sőt, minél tovább áll a süteményünk, a karamellréteg egyre inkább hasonló lesz a vajkaramellás cukorhoz. Omlós, és nagyon finom.







 Tészta hozzávalói 18 x 27 cm-es tepsihez:

10 dkg liszt
4 dkg porcukor
3 dkg vaj
1 db tojás (kicsi)
késhegynyi szalakálé


A lisztet keverjük össze a késhegynyi szalakáléval, majd adjuk hozzá a vajat, és morzsoljuk össze. Ezután keverjük hozzá a porcukrot, majd adjuk hozzá az egész tojást, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. 

Ezután lisztezett sütőpapíron nyújtsuk ki tepsi méretűre, majd a papírral együtt, tegyük bele a tepsibe a tésztát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 10-12 perc alatt világos színűre a tésztát. Ezután vegyük ki a sütőből, és a tepsiben hagyjuk kihűlni.







 Karamellás-mogyorós krém hozzávalói:

7 dkg kristálycukor
4 dkg vaj
2 tubus sűrített tej (2 x170 g-os)
18 dkg sózott mogyoró


A kristálycukrot, a vajat, és a sűrített tejet tegyük bele egy edénybe, és állandó keverés mellett 15 perc alatt, karamellizáljuk világos színűre, majd vegyük le a tűzről. (ezalatt az idő alatt, szépen besűrűsödik)

Ezután a forró karamellhez adjuk hozzá a sózott mogyorót, majd keverjük alaposan össze. 

A tepsiben lévő, kihűtött tészta tetejére öntsük rá a karamelles-mogyorót, majd egy spatulával simítsuk el egyenletesen. Ezután hűtsük ki teljesen, hogy a karamell megdermedjen. (mire kihűl a karamell, keményebb állagú lesz)







Csokoládés réteghez:

10 dkg jó minőségű étcsokoládé (v. tortabevonó)


A csokoládét tördeljük bele egy fém tálba, majd vízgőz fölött olvasszuk fel.

Ezután öntsük rá a karamellrétegre, és egy spatula segítségével egyenletesen simítsuk el. Ezután tegyük hideg helyre, hogy a csokoládé teljesen megdermedjen.

Tálalás előtt, éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel a süteményt, majd úgy kínáljuk.


1 megjegyzés: