2011. március 23., szerda

Pangasius tejszínes zöldségkörettel.



Elég sokat hallani manapság arról, hogy kevés halat eszünk, pedig a szervezetünkre jótékony hatással van a hal. Csak éppen azt felejtik el hozzátenni, hogy nem is olyan olcsó , legyen az akár hazai, akár tengeri hal. Megfogadtam hogy hallgatok az érvekre, melyek a halfogyasztás mellett szólnak, és ha lehetséges minél többször készítek ezután ebédre. Szeretem a pontyot is, de bevallom a kedvenceim a tengeri halak. Most éppen pangasius szeleteket készítettem ebédre, és köretnek pedig tejszínes párolt zöldséget kínáltam. Nagyon ízletes volt mint a hal, mint pedig a zöldségköret. Egyszerű és gyors az elkészítése, így időhiányában is remek ebédet tudunk feltálalni.




2 db pangasius

őrölt színes bors
citrom
halfűszerkeverék
kakukkfű
1 dl olívaolaj

A halat tetszés szerinti méretűre felvágni, majd sózni, megszórni színes borssal és citromlevet csepegtetni rá. Kicsit állni hagyni.

Az olívaolajat összekeverni a halfűszerkeverékkel, a kakukkfűvel és szintén egy kicsit állni hagyni.

Egy serpenyőbe beleönteni a fűszerezett olívaolajat, majd felhevíteni. Belehelyezni a halszeleteket és mindkét oldalát 3-4 percig sütni. Ezután tálalásig melegen tartani.


Tejszínes zöldségköret:

mexikói zöldségkeverék

tejszín
a hal sütéséből visszamaradt olívaolaj


A mexikói zöldségkeveréket egy jénaiba tenni, kicsit megsózni, majd mikróba puhára párolni. Ezután a párolódás közben keletkezett levet leönteni róla.

A hal sütésénél visszamaradt fűszeres olívaolajat felmelegíteni, majd ráönteni a puhára párolt zöldséget. Jól összeforgatni, majd felönteni tejszínnel és kevergetve besűríteni. Ha szükséges még utána ízesíteni.

Tálaláskor a halszeletek mellé kínálni a tejszínes zöldségköretet.

16 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta. A pengasius nekem is kedvencem. Ha esetleg a blogomra tévedsz, akkor ott találsz röbb receptet is, az utolsót, egy hasonló receptet, tegnap töltöttem fel.
    Egy apró megjegyzés, a pengasius (cápaharcsa) nem tengeri, hanem édesvizű hal- Ázsiában, főleg Kínában, Koreában, s Vietnamban honos. Újabban mesterségesen tenyésztik, tározókban. A legnagyobb exportőr Korea.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néz ki egy picit meg is éheztem tényleg guszta=)
    Szép estét neked Gizi!

    VálaszTörlés
  3. Hobbychef!
    Köszönöm!!! Szoktam arra feléd nézelődni, igaz a tegnapi receptedet még nem láttam, de feltétlen megnézem.

    Igen tudom, hogy ez cápaharcsa. És nemrégiben olvastam róla pl. hogy nem a legjobb körülmények között tartják őket. Vagyis még egymást is megeszik néha, és főleg haltáppal etetik.:))

    Viszont én annak ellenére hogy ezt sütöttem, kimondottan a tengeri halakat tartom előnyben.

    VálaszTörlés
  4. Réka!
    Köszi, és szívesen küldök neked egy kis kóstolót!!!
    Szép estét kívánok nektek. Puszi

    VálaszTörlés
  5. A lánykámnak biztosan ízlene, a többiek nem nagyon szeretik a halat sajnos nálunk.
    Tudom ezen változtatnunk kellene.

    VálaszTörlés
  6. Most nekilátnék, olyan guszta!
    Nagyon szeretem így elkészítve, és a sali egészen ünnepélyessé teszi!!

    VálaszTörlés
  7. Gizuci,a nyálelválasztás el is indult:-)),nagyon imádom,és Te istenien elkészítetted!:-)

    VálaszTörlés
  8. Szeretjük, szeretjük :) nyami!

    VálaszTörlés
  9. Nelli!
    Lánykádat is meglepheted vele, pillanatok alatt elkészül.:))
    Nálunk szerencsére nagy kedvenc a hal.

    VálaszTörlés
  10. Juci!
    Köszönöm!! Eddig csak megpároltam a zöldséget, de most nagyon jót tett neki a fűszeres olaj és a tejszín.:)

    VálaszTörlés
  11. Ditta!
    Ez nagyon tetszik.:))) Szívesen küldöm holnap ebédre!!!

    VálaszTörlés
  12. Nálam évtizedekig rengeteg hal volt az asztalon, de egyszer annó,,,,,,,,,,,,,, - na nem is melésem el. Lényeg az, hogy kb 2 éve rászoktunk (nagyon megerőszakoltam magam) a pangasiusra. Azóta viszont hal néven, csak ő úszhat be a konyhába.
    Nagyon gusztusosan készítetted el.

    VálaszTörlés
  13. Viki!
    Évekig mi is alig ettünk halat, viszont amikor először nekimertem fogni a harcsapaprikásnak ennek vége szakadt. Nálunk a harcsa és főleg a lazac a nyerő, de szívesen készítem én is a pangasiust. A sógorom viszont nagy pecás, így pontyot is elég sűrűn eszünk.

    VálaszTörlés