2009. július 14., kedd

Sajtos-rakott hús





Ma nagyon meleg volt, de mivel már az este eldöntöttem, hogy sajtos rakott húst fogok készíteni ebédre, így még az időjárás sem tudott eltántorítani tőle. A sütéssel járó plusz melegért pedig kárpótolt a finom ebéd. Többféle hasonló receptem van, pl. ahol tejszínnel kell felönteni a rétegezett sajtos húst, és úgy sütni, de nekem ez a változat marad mégis a kedvencem. A hússzeleteket lisztbe-tojásba, majd reszelt sajtba forgatva, kivajazott sütőformába tejföllel meglocsolva rétegeztem, és szép pirosra sütöttem.






Hozzávalók:

9 szelet hús (tarja, karaj...)
20 dkg sajt
1 nagy pohár tejföl
liszt
tojás

őrölt fehér bors
szerecsendió
5 dkg vaj






A sütőformát (v. kisebb tepsit) kenjük ki a vajjal. A sajtot kisebb lyukú reszelőn, reszeljük le.

A hússzeleteket klopfoljuk ki, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg szerecsendióval. Ezután hagyjuk egy kicsit állni, hogy az ízek kellően átjárják.

Ezután a befűszerezett hússzeleteket először forgassuk bele a lisztbe, majd a felvert tojásba, végül pedig a reszelt sajtba.

A vajjal kikent sütőformába helyezzük egymásmellé a hússzeleteket, majd kenjük meg tejföllel. Ezután megint egy réteg hús, majd tejföl következik. Ezt addig ismételjük, még el nem fogyott a hús.

Az utolsó sor húst, alaposan kenjük meg tejföllel, majd fóliával fedjük le a sütőforma tetejét.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd kb egy óra alatt pároljuk puhára. Ezután vegyük le a fóliát, majd süssük szép pirosra.
A készre sült húst vegyük ki a sütőből, majd tálalás előtt hagyjuk egy kicsit hűlni.

Közben készítsünk ízlés szerint köretet a hús mellé. Jól illik hozzá a rizs, és a krumplipüré.

Tálaláskor ízlés szerint szeleteljük fel a rakott húst, majd úgy kínáljuk. Én most köretnek rizst kínáltam hozzá.

3 megjegyzés:

  1. Hu, ez nagyon fincsi lehet. Csak hűljön a levegő és megcsinálom.
    üdv: Arany

    VálaszTörlés
  2. Szia Arany!!
    Nagyon örülök hogy benéztél hozzá!! Biztosan neked is ízleni fog. Szerintem pulyka, vagy csirke húsból is nagyon finom.

    VálaszTörlés
  3. Szia Gizi.
    Örülök,hogy rátaláltam a jó kis oldaladra:))
    Én már nagyonrégóta csinálom ezt a receptet,csak egy kis más változattal.A tejfelt kihagyom,és kerek jénaiba teszem a húst majd kicsit hül,és kibórítanimés szelni mint a tórtát.

    VálaszTörlés