Ezt a finomságot a napokban láttam meg Trinity blogjában. Rögtön tudtam hogy ezt én is elfogom készíteni. Kicsit változtattam rajta, de ez a végeredményen mit sem változtatott. Tegnap még sikerült annyi málnát leszüretelnem, hogy egy kisebb adaghoz éppen elég volt. Ezért gondoltam hogy meggyel is kipróbálom és mindenki kedvére válogathat. Vendégeim voltak, és mondhatom nekik is nagyon ízlett.
20 dk málna(v. meggy)
5 dk cukor
20 dk fehér csokoládé
1 evő kanál tej
2,5 dl Hulala(növényi tejszín)
20 dk mascarpone
2 cs vaníliás cukor
5 dk cukor
20 dk fehér csokoládé
1 evő kanál tej
2,5 dl Hulala(növényi tejszín)
20 dk mascarpone
2 cs vaníliás cukor
Én fele-fele arányban málnát és meggyet használtam az elkészítésnél.
A málnát pépesíteni és szitán átszűrni hogy a magok ne kerüljenek bele.
A meggyet szintén pépesíteni, és cukorral ízesíteni hogy ne legyen túl savanyú.
A mascarponét jól kikeverni a cukorral.
A csokoládét gőz fölött felolvasztani, majd hozzá adni a tejet, és jól elkeverni. Megvárni hogy éppen csak langyos legyen és a mascarponés krémhez keverni.
A Hulalát kemény habbá verni, majd óvatosan össze forgatni a csokoládés krémmel.
Ezután poharakba rétegezni a pépesített gyümölccsel váltakozva.
Tetejét cukrozott mogyoróval megszórni, és hűtőbe tenni hogy jól lehűljön, és az ízek össze érjenek.

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése