2015. december 6., vasárnap

Hópuszedli (vagyis hógolyó)





Advent második vasárnapján ezzel az aprósüteménnyel egy kicsit télies hangulatot varázsoltam, ha már kint se híre, se hamva nincs a hóesésnek. Az eredeti elnevezése ennek az aprósüteménynek "hógolyó", de mivel sütés közben kissé elterül, és inkább puszedli formára hasonlít, így én átkereszteltem. Persze az ízén a formaváltozás, és a névváltás semmit sem változtat, ugyan olyan finom. (Azt már csakis zárójelben, és halkan merem megkérdezni, hogy azoknak akiknek szép golyó formájú marad sütés után is, hogyan tudták azt elérni. Ugyanis a meleg hatására, ha teljesen készre van sütve a tészta, nem létezik hogy nem terül kissé el. Na, de lehet megint csak én vagyok ügyetlen, mert nekem nem sikerült.) Ebből az egyszerű tésztából, egy nagyon finom, omlós süteményt tudunk készíteni. A sütőből kivéve, még forrón vaníliás cukorral összekevert porcukorba kell meghempergetni a kisült puszedlit, majd ezt még egyszer megismételve, különösen finom lesz a sütemény. Száraz, hűvös helyen pedig hosszabb ideig eltartható, így az ünnepek előtt, már jóval megsüthetjük.


Kellemes Adventi készülődést kívánok Mindenkinek!







Hozzávalók 26 db-hoz:

25 dkg liszt
10 dkg porcukor
10 dkg darált dió
20 dkg vaj
1 cs vaníliás cukor





A beleforgatáshoz pár kanál porcukrot keverjük össze egy csomag vaníliás cukorral.






A liszthez adjuk hozzá a felkockázott, hideg vajat és kezdjük el összemorzsolni.

Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, és a darált diót, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (elsőre túl száraznak tűnik, de szépen összefog állni)

Ezután formázzunk diónyi golyókat, majd helyezzük egymástól kicsit távolabb, sütőpapírral bélelt tepsire.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 10-15 perc alatt világos színűre. (én légkeverésnél 160 fokon, 10 percig sütöttem)

A sütőből kivéve várjunk pár percet, majd forgassuk bele az előzőleg vaníliás cukorral összekevert porcukorba. 

Ezután hagyjuk teljesen kihűlni, majd forgassuk megint bele a vaníliás-porcukorba.
 




Nagyon omlós aprósütemény, és a vaníliás-porcukortól különösen finom. Száraz, hűvös helyen hosszabb ideig eltartható, és finom omlós marad.


2 megjegyzés:

  1. Nálunk sincs még hó, de ezek a kis sütikék nagyon jól megidézik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Apa szórta a cukrot, és ez az egyetlen kattintás sikerült csak, mert hirtelen rázúdult egy egész doboznyi porcukor. Keresgéltük is a sütiket alatt, még jó hogy nem hó volt. :)

      Törlés