2015. október 13., kedd

Balzsamecetes lila hagyma leves.




Nyirkos, esős időben nincs is finomabb egy melengető hagymalevesnél, mely tele van vitaminokkal, és még a megfázás ellen is jól jöhet. Ez az egyszerű hagymaleves ezért is készült, most éppen lila hagymával, melyet még egy kevés balzsamecettel is megbolondítottam. Lehet kicsit furának tűnik ez a párosítás, de a levesnek igazán jót tett a balzsamecet, melytől különösen finom ízt kapott. Ameddig a leves elkészült, a sütőben ropogósra sütöttem a kiflikarikákat, majd a reszelt sajt mellett, tálaláskor azzal kínáltam.








Hozzávalók:

5-6 db lila hagyma
5 dkg vaj
2 tk balzsamecet
őrölt fehér bors
csipet szerecsendió
2 tk liszt
8 dl erőleves
1,5 dl főzőtejszín

Tálaláshoz:

10 dkg reszelt sajt 
pirított kiflikarikák



A hagymát vágjuk félbe, majd vágjuk fel vékony csíkokra. 

A vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá a felszeletelt hagymát, locsoljuk meg a balzsamecettel, és addig pároljuk még a hagyma teljesen összeesik, karamellizálódik. 

Ezután szórjuk meg a liszttel, keverjük alaposan össze, majd öntsük fel az erőlevessel. Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg egy csipet szerecsendióval, majd főzzük kb. 20 percig. (közben kóstoljuk, és ha szükséges ízesítsünk utána)

Amikor a leves készre főt, állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tejszínt, majd forraljuk ki, de főzni már nem kell.

Ameddig a leves fől, a kiflit karikázzuk fel, majd a sütőben pár perc alatt süssük szép pirosra.

Tálaláskor szedjük a levest tányérba, szórjuk meg ízlés szerint reszelt sajttal, majd a ropogósra sült kiflikarikákkal kínáljuk.


1 megjegyzés:

  1. Egy kockás takaróba burkolózva, késő délután a teraszon milyen jól esne :)

    VálaszTörlés