2014. december 20., szombat

Karácsonyi gesztenye torta.




Karácsonyra az apró, és sós sütemények mellé gondolom mindenki tortát is süt. Ezzel én is így vagyok, és az elmaradhatatlan fatörzs, és csokoládé torta mellé azért mindig készül valami új is.  Most egy gesztenye torta receptet hoztam, melyet még napokkal ezelőtt megsütöttem, és mondhatom nagyon finom volt. Természetesen az utolsó morzsáig elfogyott, így még nem döntöttem el, hogy az ünnepekre újra megsütöm-e, vagy egy másik torta kerül majd az ünnepi asztalra. Ez a torta viszont a sok gesztenyének köszönhetően igazi ünnepi torta. Gesztenyemassza került a tésztába is, és a krémbe is, némi rumaromával ízesebbé téve. A tésztát három részre vágtam (kisebb, nagyobb sikerrel mint a képen ez látszik) majd a vékonyabb tésztalapot málnalekvárral kentem meg. A másik két tortalap közé pedig habos-gesztenyés krém került, majd csokoládéval vontam be. A gesztenyés tészta a pikáns málnalekvárral, és a habos-gesztenyekrémmel pedig nagyon jól összeillet.







 Hozzávalók 26 cm-es tortaformához:

 20 dkg gesztenyemassza
 10 dkg liszt
1 tk sütőpor
7 db tojás
10 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
1 tk rumaroma



A tojások fehérjét robotgéppel kezdjük el habbá keverni, majd amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellet, apránként adjuk hozzá a porcukrot. Ezután addig keverjük, hogy kemény habot kapjunk, majd tegyük félre.

Egy tálba tegyük bele a gesztenyemasszát, a tojások sárgáját, a rumaromát, a vaníliás cukrot, majd keverjük alaposan össze. Ezután szitáljuk hozzá a sütőporral összekevert lisztet, majd fakanállal keverjük össze. Végül apránként, óvatosan keverjük hozzá a tojásfehérje habot is. 

Egy 26 cm-es tortaformát zsírozzunk, és lisztezzünk ki, majd öntsük bele a masszát, és egyenletesen simítsuk el.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 40-45 perc alatt (tűpróbáig) süssük készre.

Amikor a tészta megsült, kapcsoljuk ki a sütőt, majd résnyire nyitott sütőajtónál hagyjuk pár percig hűlni. Ezután vegyük ki a sütőből, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.







 Gesztenyés krém hozzávalói:

20 dkg gesztenyemassza
15 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
1/2 rumaroma
7 gramm zselatin (por)
0,5 dl víz
2 dl Hulala (v. habtejszín



A gesztenyemasszát keverjük alaposan össze a porcukorral, a vaníliás cukorral, és a rumaromával.

A vizet  melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a zselatint, és addig keverjük, még teljesen feloldódik.
Ezután hűtsük ki, majd keverjük hozzá a gesztenyés masszához.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd egy keverőkanállal, apránként keverjük hozzá a zselatinos gesztenyekrémhez







Hozzávaló a lekenéshez és bevonáshoz:

3-4 ek ízlés szerinti, savanykás lekvár

12,5 dkg étcsokoládé (v. tortabevonó csokoládé)



A teljesen kihűlt tésztát vágjuk el egy vékonyabb, és két vastagabb tésztalappá.

Ezután a vékony tésztalapot helyezzük bele egy 24 cm-es tortaformába, majd kenjük le 2-3 evőkanál lekvárral. (sütés közben a tészta kissé összezsugorodik, így éppen kitölt egy 24 cm-es formát)

Ezután a lekváros lapra helyezzük rá az egyik vastagabb tésztalapot, és kanalazzuk rá egyenletesen a gesztenyés krémet, majd helyezzük rá a másik tortalapot is. (tenyérrel kicsit nyomkodjuk le)
Végül a maradék lekvárral vékonyan kenjük le a torta tetejét.

Ezután tegyük be a hűtőbe pár órára, vagy akár egész éjszakára, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.

A  csokoládét tördeljük bele egy fém tálba, majd vízgőz fölött olvasszuk fel.
Ezután vegyük ki a tortát a hűtőből, és vonjuk be az olvasztott csokoládéval, majd tegyük vissza a hűtőbe, hogy a csokoládé teljesen megdermedjen.

Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


2 megjegyzés:

  1. Szia Gizi! Gyönyörű ez a tortád (is) ❤️ Gondoltam, hétvégén kipróbálom. A krémbe szükség van ilyen sok, 7 gr zselatinra? Megnéztem, nekem ami itthon van 1 zacskó csak 2 gr. Köszi a választ! Puszi
    Sylvia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Sylvia! Nekem olyan zselatinom van ami 1 zacskó 10 gramm. Amikor a gesztenyemasszát kikevertem a cukorral akkor döntöttem el, hogy ennyi zselatint teszek hozzá, mert elég lágynak találtam. Szerintem Te is keverd ki, és akkor meglátod majd hogy mennyire lágy..... a 2 grammot kevésnek találom hozzá, mert egy masszív krémet kell kapni, de majd meglátod... Puszillak.

      Törlés