2010. október 6., szerda

Krémsajtos-málnahabos brownie Judittól.


Málnás receptet keresgettem, mert lehet hihetetlenül hangzik, de még mindig terem a málnám. Így málnám van bőségesen, csak éppen a receptekből és az ötletekből fogytam már ki. (bevallom már málnaundorom van, de ezt csak halkan merem megjegyezni, mert hátha jövőre megmakacsolja magát és nem terem egy szemet sem) Nézelődés közben találtam rá erre a remek és isteni finom receptre a Csak a Puffin ad Nekem erőt blogban Juditnál. Elolvasás után rögtön tudtam, hogy ez pont nekem való sütemény, krémes is, habos is, sőt még málnás is. Nem is tévedtem, mert nagyon finom, teljesen lenyűgözött nem csak látványra, de ízre is. A recepten csak annyit változtattam, hogy kisebb adagban sütöttem meg.(igaz most már tudom az eredeti mennyiségben is elfogyott volna rövid idő alatt) A receptet jól eltettem és legközelebb másfajta gyümölccsel készült habbal is elfogom készíteni.




Brownie alap 18 x 27 cm-es tepsihez:

12,5 dk csokoládé (70%-os)
12,5 dk vaj
15 dk cukor
1 cs vaníliás cukor
7 dk liszt
2 db tojás

A csokoládét gőz fölött állandó kevergetés mellett felolvasztani, majd félretenni.
Egy tálba tenni a puha vajat, a cukrot és a vaníliás cukrot, majd jól kikeverni. Keverés közben egyesével hozzáadni az egész tojásokat és így is simára keverni. Ezután szintén keverés közben kanalanként hozzáadni a lisztet és jól összekeverni. Végül belecsorgatni a felolvasztott csokoládét és simára keverni.
A tepsit kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a masszát és a tetejét egyenletesen elsimítani.
Félretenni és elkészíteni a krémsajtos masszát.

Krémsajtos massza:

30 dk mascarpone
10 dk cukor
1 cs vaníliás cukor
1 mk vaníliaaroma
2 db tojás

Egy tálba tenni a mascarponét, a cukrot, a vaníliás cukrot és aromát, majd robotgéppel simára keverni. Ezután egyesével belekeverni az egész tojásokat, majd a csokoládés massza tetejére önteni. Szintén egyenletesen elsimítani a tetejét.

Előmelegített sütőbe, közepes lángon kb. 40 percig sütni.(én légkeverésnél, 150 fokon 35 percig sütöttem)
Ha már kezd a krémsajtos rész barnulni, akkor sütőpapírral le kell takarni a tetejét és úgy sütni tovább.
Ha megsült, nyitott sütőajtónál a sütőben hagyni teljesen kihűlni.(én addig hagytam a nyitott sütőajtónál hűlni, hogy langyos lett, majd kivettem és így hagytam kihűlni teljesen)
Közben ellehet készíteni a málnahabot.

Málnahab:

2 dl Hulala(növényi tejszín)
20 dk málna pépesítve

A málnát jól megmosni, lecsepegtetni, majd szűrőn átpasszírozni hogy a magok ne kerüljenek bele a pépbe.
A Hulalát kemény habbá verni, majd kanalanként óvatosan, ízlés szerinti mennyiségű málnapépet keverni hozzá. (Tejszínből felvert habbal is elkészíthető, de akkor habfixáló szükséges hozzá)

A teljesen kihűlt süteményt óvatosan kiemelni a tepsiből, majd lehúzni az aljáról a sütőpapírt. Tálcára helyezve a tetejére rákanalazni a málnás habot, majd szépen egyenletesen elsimítani a tetejét.
Tálalás előtt ízlés szerinti méretűre felvágni. Nagyon finom, egyszerűen nem lehet abbahagyni az evését.

28 megjegyzés:

  1. De jól néz ki!!!!
    Kaphatók egy kockával???
    :-)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű lett, kaphatok én is

    VálaszTörlés
  3. Ennivalóan jól néz ki, beleharapnék szívesen!

    VálaszTörlés
  4. Jöttem, mert gondoltam, azt mégsem írhatod októberben, hogy terem a málnád! Még mindig!!??

    Felháborodottan látom, hogy friss málnával sütötted ezt a csodát!

    :-DDD

    Csak a sárga irigység beszél belőlem :-)))

    VálaszTörlés
  5. óóóóóó, hát ez gyönyörű lett!! nem múlik az irígységem a málnadömping miatt:))

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű, ez aztán nem semmi! Én is épp a málnát fogom a Brownieval párosítani! :-)

    VálaszTörlés
  7. Hú, ez gyönyörű lett, de megkóstolám! :))

    Szóval nálad még terem a málna? Hát hol laksz te, az egyelítőnél?? :))
    Én alig tudtam róla nyáron pár szemet enni.

    VálaszTörlés
  8. Te jó ég Gizike, baromi guszta lett :-)!!!

    VálaszTörlés
  9. DebiGabi!
    Köszönöm. Szívesen cserélek veled egy szelet karamelltortáért.:))

    VálaszTörlés
  10. Bianka!
    Köszi, és természetesen te is kaphatsz belőle.:)

    VálaszTörlés
  11. Ottis!
    Nyugodtan harapjál!!! Nem fogod megbánni.:)

    VálaszTörlés
  12. Viki!
    Nagyon sajnálom hogy ilyen messze lakunk egymástól, mert szívesen neked adnám a málnát. Ilyet még én se láttam, nem fogod elhinni, de ma is leszedtem egy tállal és még mindig tele van.:)

    Ezt a "csodát" feltétlen süssed meg!!!! Isteni finom!!!

    VálaszTörlés
  13. Doctor Pepper!
    Köszönöm neked ezt az isteni receptet, nálad nélkül nem sütöttem volna meg soha. Jövőre meg majd én irigykedem a málna miatt, ha neked terem az enyém meg sztrájkolni fog.:))

    VálaszTörlés
  14. Pocak Panna!
    Köszönöm!! Jó választás, tuti neked is ízleni fog. Kíváncsian várom a te verziódat.:)

    VálaszTörlés
  15. Szemirámisz!
    Köszönöm és szívesen küldenék egy kis kóstolót.

    Nem ott lakom, de a málnám lehet nem fogta még fel, hogy sajnos itt van az ősz.:)))

    VálaszTörlés
  16. Jaj de guszta! imádom a málnát. Jó neked,hogy még mindíg terem,és jó,hogy nemfogta még fel,hogy itt az ősz!

    VálaszTörlés
  17. Terike!
    Köszönöm!! Lassan biztosan leérik már, főleg ha netán megjön a fagy.

    VálaszTörlés
  18. Ez nagyon csábító!
    Már most imádom!

    VálaszTörlés
  19. *___*
    Kellkellkell *___*

    VálaszTörlés
  20. Csodálatosan néz ki! Biztos finom is :)

    VálaszTörlés
  21. Isteni finom lehet, nagyon szeretem a mascarponés sütiket!:)

    VálaszTörlés
  22. Ami!
    Nyugodtan hagyd magad elcsábulni, mert isteni finom.:)

    VálaszTörlés
  23. Araniel!
    Tessék a tied, viheted!!!:)))

    VálaszTörlés
  24. Zsiri!
    Köszönöm!! Nagyon egyszerű és nagyon finom.:)

    VálaszTörlés
  25. Liza!
    Akkor ez éppen neked való.Nagyon finom a kedvencünk lett.:)

    VálaszTörlés