2010. szeptember 11., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Sajtos-tejfölös hússzelet, krumplipürével.


Ezzel a recepttel egy kis ötletet szeretnék adni a hétvégi ebéd elkészítéséhez. Én akkor szoktam elkészíteni, ha éppen nincs más ötletem, vagy éppen kedvem a konyhába tölteni az egész délelőttömet. Egy óra leforgása alatt, remek és kiadós ebédet lehet így feltálalni a család számára, és a siker garantált.(legalább is nálunk, mindig nagy sikere van) A hús lehet akár sertéshús, akár baromfihús, mindkettőből elkészíthető. A sajt fajtájának is csak a saját ízlésünk szab határt. Én krumplipürét készítek, és készítettem most is hozzá, de várom a köretre vonatkozó ötletek.

szeletelt hús (karaj, tarja, csirkemell....)
sajt
tejföl

majoranna
kakukkfű
szerecsendió
őrölt fehérbors
olívaolaj

A hússzeleteket kicsit kiklopfolni, de ne legyen túl vékony, mert akkor nagyon kiszárad a hús.
Ízlés szerint befűszerezni, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe, egymás mellé helyezni őket. Olívaolajjal kicsit megspriccelni. (a CORA-ban most remek kis spricnis üveget kapni, utántöltőset)
Előmelegített sütőbe, közepes lángon addig sütni, még a hús kifehéredik.(kb. 15 perc)
Ezután átfordítani a hússzeleteket, majd mindegyik tetejére ízlés szerinti mennyiségű tejfölt, és reszelt sajtot tenni.(én kb. 1 ek tejfölt teszek minden hússzeletre, most Edami sajt került rá bőségesen)
Visszahelyezni a sütőbe, és szintén közepes lángon szép pirosra sütni.( légkeverésnél 150 fokon sütöttem)
Közben ellehet készíteni a krumplipürét és a szép pirosra sült hússal tálalni.

14 megjegyzés:

  1. Ez nálunk is mindig nagy siker!

    De jó ötlet ez a receptajánló :-)

    VálaszTörlés
  2. Mi is nagyon szeretjük!

    Egyszerű de nagyszerű!

    VálaszTörlés
  3. Isteni! Sokszor sütök sajttal, tejföllel húst, főleg csirkemellet.
    A püré tökéletes hozzá, finom, selymes ízével, de készítettem már gombás rizzsel, tejszínes zöldségkörettel is.
    Nálam az ízek csimborasszója a krumplipürés köret, s hozzá szilvakompót. Nyamm!

    VálaszTörlés
  4. Jösz hozzánk fözni? Mostanában olyan kevés idöm van.. :-)))

    VálaszTörlés
  5. Andi/cuki!
    Köszi!! Gondoltam hátha más is tanácstalan a hétvégi ebéd készítésekor.:)

    VálaszTörlés
  6. Viki!
    Nemhiába egyforma az ízlésünk!!:))
    Jövőhéten várom a te ajánlódat is.

    VálaszTörlés
  7. Belly!
    Teljesen egyetértek veled, így igaz.:)

    VálaszTörlés
  8. TeaMami!
    Köszönöm a köret ötleteket, mindkettő nagyon jól hangzik, legközelebb ezekkel fogom készíteni.
    Mi is nagyon szeretjük a húsokhoz a befőttet, kedvencem a meggy, őszibarack és nem utolsó sorban a szilva. Lehet kinevetsz, de én még a krumplis tésztához is befőttet kínálok.:))

    VálaszTörlés
  9. Gabriella!
    Nagyon szívesen főznék én az egész családod számára, kár hogy ilyen messze vagyunk egymástól.:)

    VálaszTörlés
  10. Réka!
    Nincs mit, egyszerű és mégis finom szaftos húsi tudsz így tálalni.
    Szép estét, puszillak.

    VálaszTörlés