2016. május 18., szerda

Pisztáciás-szalonnás tészta.





Egyszerű kb. harminc perc alatt elkészíthető tészta, melyet rohanós napokon tálalhatunk ebédre vagy éppen vacsorára. A tésztát megvásárolhatjuk készen is, de én azért a házi készítésű tészta mellett maradnék, mert annál nincs finomabb. A pisztáciát érdemes először egy serpenyőben pár pillanat alatt megpörkölni, mert ettől különösen finom ízt kap. A szalonnából is jó húsos császárszalonnát válasszunk, és már hozzá is láthatunk a főzéshez. Az elkészült tészta pedig nálunk nagy sikert aratott, így amilyen gyorsan elkészült, olyan gyorsan el is fogyott.






Hozzávalók:

20 dkg pisztácia
20 dkg császárszalonna
1 db vöröshagyma
1,5-2 dl főzőtejszín
őrölt színes bors
10 dkg füstölt sajt (+ a tetejére)
1 ek olívaolaj







A húsos, császárszalonnát ízlés szerint kockázzuk fel. A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A sajtot reszeljük le.

A pisztáciát tegyük teflon serpenyőbe és egy pár pillanat alatt pörköljük meg. Ezután egy pár szemet tegyünk félre, a többit pedig daráljuk le.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a felkockázott császárszalonnát, és kezdjük el sütni. Amikor már kezd pirulni, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és együtt pirítsuk szép pirosra.

Ezután szórjuk meg az őrölt pisztáciával és a reszelt sajttal, öntsük fel a tejszínnel, ízlés szerint őröljünk rá színes borsot, majd kevergetve főzzük pár percig, hogy kissé besűrűsödjön.

A metélt tésztát (v. pappardelle) főzzük ki enyhén sós vízben, majd szedjük ki a főzővízből, kicsit csepegtessük le, majd adjuk hozzá a pisztáciás-szalonnás raguhoz, és forgassuk alaposan össze.

Az elkészült tésztát halmozzuk tányérra, szórjuk meg a félretett pisztáciával, és sajtforgáccsal, majd úgy kínáljuk.


4 megjegyzés:

  1. Nagyon érdekes párosítás, ilyenkor tavasszal biztos jól esik egy könnyű ebédre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) érdekes, de nagyon finom! Egy kedves ismerősöm ihlette a receptet, de nem bántam meg hogy elkészítettem.

      Törlés
  2. Kedves Gizi! Ehhez mennyi tésztát főztél?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Erika! Én 20 dkg tésztát főztem ki, de lehet elbírt volna még egy keveset.

      Törlés