2011. május 26., csütörtök

Habos-rebarbarás sütemény.




Ez a sütemény nem jöhetett volna létre, ha nincs rebarbarám!!!!! Mivel azonban saját rebarbara bokor tulajdonos lettem tavaly óta, és idén már nagyon szépen fejlődik, így ma megsütöttem belőle az első süteményt. Már elég régen takargattam ezt a receptet, több rebarbarással együtt, és bizony nehéz volt a döntés, mert mindegyik nagyon finomnak tűnik. Az eredeti recept csak rebarbarával készült, viszont én tettem bele még almát, és epret is. A tészta nagyon finom omlós, az édes és a kissé savanykás ízek, pedig remekül kiegészítették egymást. A tetején a hab pedig megkoronázta az egész süteményt. Mindenkinek bátran merem ajánlani, akár desszertnek feltálalva, vagy éppen egy finom leves mellé második fogásnak. Én friss, zsenge karalábéból főztem levest, így második fogásként került a tányérunkra.






Hozzávalók 20 x 30 tepsihez:

Tészta:

20 dk liszt
10 dkg margarin(v. vaj)
1 ek kristálycukor


A lisztet a margarinnal és a cukorral jó morzsalékosra összemorzsolni.
A tepsit kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a morzsalékos lisztet és egyenletesen elosztani. Tenyérrel jól lenyomkodni.
Előmelegített sütőbe, közepes lángon 15 perc alatt elősütni. Közben ellehet készíteni a tölteléket.






Töltelék:

20 dkg barna cukor
2 cs vaníliás cukor
1,5 dl tejszín
1 cs vaníliás pudingpor
3 tojássárgája
csipet só
6-7 szál rebarbara
1 db alma
15 dkg eper



A rebarbarát és az almát vékonyan meghámozni, majd apró kockákra felvágni. Az epret félbe, ha nagyobb negyedekbe vágni.

Egy tálba beletenni a cukrot, a vaníliás cukrot, a tojás sárgákat, a pudingport, a tejszínt és a csipet só, majd robotgéppel simára keverni.
Ezután hozzákeverni a kockára vágott rebarbarát és az almát, majd óvatosan belekeverni az epret is.

Az elősütött tésztát kivenni a sütőből és rögtön ráönteni a gyümölcsös masszát. Ezután visszatenni a sütőbe, és közepes lángon 45-50 percig sütni.


Hab:

3 tojásfehérje
1 cs vaníliás cukor
3-4 ek porcukor
csipet só


A tojások fehérjét egy csipet sóval elkezdeni habbá verni. Amikor már kezd kifehéredni, akkor hozzáadni a vaníliás cukrot, és kanalanként a porcukrot. Addig verni, hogy jó kemény hab legyen belőle.

A készre sült süteményt kivenni a sütőből, és a tetejére kanalazni a kemény habot, majd egyenletesen elsimítani.
Ezután visszatenni a sütőbe, a hőfokot kicsit mérsékelni és szép pirosra sütni.

A tepsiben hagyni kihűlni, majd tálalás előtt óvatosan kiemelni a tepsiből és lehúzni róla a sütőpapírt. Vízbe mártott késsel, ízlés szerint felszeletelni.

18 megjegyzés:

  1. Fantasztikusa néz ki, imádnám

    VálaszTörlés
  2. Gizi nagyon szép lett a sütid! Már lassan bekéne mutatkoznom ennek a rebarbarának mert még nem ismerjük egymást. Nagyon finom lehet!

    VálaszTörlés
  3. hátha most sikerül elküldeni a hozzászólást,biztos jó lehet csak rebarbarát kéne szerezni...az elözö sütiröl is probáltam véleményt irni,hogy a lúdláb igy vaj nélkül még finomabb és ezt a sütés nélküli tortaalapot nagyon sokszor fogom használni a közeljövöben

    VálaszTörlés
  4. A rebarbarával én is így vagyok, mint Éva, még sosem készítettem belőle semmit.De bevallom, hogy még nem is láttam a piacon, és a boltban sem.

    VálaszTörlés
  5. Hú Gizi, ez mennyeien néz ki :)

    VálaszTörlés
  6. Gizi,
    ha nem nagy kérés, tegyél fel légyszi képet a rebarbara bokrodról, mert velem együtt úgy látom sokan nem ismerik. Köszi.

    VálaszTörlés
  7. Bianka!
    Köszi, és biztos hogy imádnád, mert nagyon finom!!!:)

    VálaszTörlés
  8. Mézigörl!
    Neked is köszönöm, és csakis ajánlani tudom a receptet.:)

    VálaszTörlés
  9. Éva!
    Nagyon köszönöm!!!:)

    VálaszTörlés
  10. Vanocska!
    Sajnos gond van a bloggerrel azért nem lehet sokszor elküldeni a hozzászólást. Ha sikerül szerezned rebarbarát, feltétlen próbáld ki, nagyon finom.

    A lúdláb torta isteni!!!!!Habos-krémes és a legnagyobb előnye hogy nem kellett sütni.:))Neked is biztosan nagyon ízlene, próbáld ki nyugodtan.

    VálaszTörlés
  11. Nelli!
    Kissé savanykás, de így más gyümölccsel együtt nagyon finom. Szerintem esetleg piacon lehet kapni, boltba biztosan nem.

    VálaszTörlés
  12. Zsiri!
    Köszi, és nem csak jól néz ki, de nagyon finom is.:)

    VálaszTörlés
  13. szepek!
    Holnap lefényképezem a bokrocskát(mert még elég kicsi) és felteszem. Lehet úgy többen ráismertek, és lehet hogy van is a közeletekben.

    VálaszTörlés
  14. megsutottem ...meg nem teszteltem milyen izre....de illata az fenseges...en annyit valtoztattam rajta hogy a cukrot nadcukorral helyettesitettem es csak a felet tettem bele....es mivel nem volt itthon eper helyette sargabarackot tettem 3 szemet.....most varom a ferjemet aki elvegzi az eves probat.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy megsütötted, tesztelés gondolom megvolt, mesélj hogy ízlett a férjednek. Ha az illata fenséges volt, akkor gondolom a sütemény is. Sárgabarackkal is biztosan nagyon finom, köszi az ötletet, én is kifogom próbálni.

      Törlés
  15. Kedves Gizi! Köszönöm a receptet a család nevében is. Én rögtön tripla adagot sütöttem, viszont gyümölcsből egrest, ribizlit, rebarbarát és almát tettem bele. Isteni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Alexandra, én köszönöm hogy megsütötted, és nagyon örülök, hogy ízlett az egész családnak! Nagyon finom lehetett, a sok gyümölccsel, szívesen megkóstoltam volna.

      Törlés