2011. május 31., kedd

Spenótos-tonhalas-vörös lencse saláta.



A spenót ma is főszerepet kapott az ebéd elkészítésénél. A nagy melegnek köszönhetően, egy salátát készítettem belőle. Már jó ideje várakozott egy csomag vörös lencse, na meg egy tonhalkonzerv a sorára, így ezek kombinációjából született meg a saláta. Mint a spenótot, mint pedig a lencsét, párperc alatt készre főztem, és közben kikevertem a salátaöntetet. Egy félóra sem kellett hozzá, és már tálalhattam is az ebédet. Ebben a nagy melegben, nem is volt másra szükség, így is nagyon laktató volt. Persze azért egy sajtos-pirítóssal biztosan mindenkinek elnyerné a tetszését.





spenót
vörös lencse
tonhalkonzerv

őrölt bors
olívaolaj
citromlé
méz
magos-csípős mustár
babérlevél





A spenótot forrásba lévő vízbe, kb. 3-4 percig főzni, majd leszűrni és hideg vízzel leöblíteni. Szűrőben hagyni, hogy jól lecsepegjen. (én mielőtt a lencséhez kevertem, kicsit kinyomkodtam belőle még a visszamaradt levét)

A vörös lencsét egy edénybe tenni, felönteni annyi vízzel hogy jól ellepje, majd beletenni a babérlevelet, sózni és kb. 10 perc alatt készre főzni.
Ezután leszűrni és hideg vízzel leöblíteni, majd a szűrőben hagyni, hogy teljesen lecsepegjen a víz.

Egy tálba belenyomni a citromlevet, majd ízlés szerint ízesíteni, mézzel, sóval, őrölt borssal, magos-csípős mustárral, és olívaolajjal.

A lencsét összekeverni a spenóttal, majd hozzákeverni a jól kikevert öntetet. Tetejére rácsipkedni a tonhalkonzervet, és végül meglocsolni még egy kevés olívaolajjal. Fogyasztás előtt kicsit hagyni, hogy az ízek összeérjenek.(kb. 10 percig hagytam tálalás előtt)

Tálaláskor kínálhatunk mellé még sajtos pirítóst, de így magában is nagyon finom, laktató.

6 megjegyzés:

  1. Hú Gizus nagyon fincsi lehetett,tényleg olyan melegbe való étel,na és a sajtos pirítós nagyon jó ötlet:-)

    VálaszTörlés
  2. Uh, ezt biztos nagyon szeretném! Imádom a halat és a spenótot is!Ezt biztos megcsinálom!Köszi!

    VálaszTörlés
  3. Ditta!
    Köszi, és neked is ajánlanám, ha szeretitek a spenótot. A pirítóst most kihagytam, de legközelebb azzal eszem.:)

    VálaszTörlés
  4. Illéskrisz!
    Biztosan nem fogsz csalódni benne, nálunk nagy sikere volt.:)

    VálaszTörlés
  5. Bianka!
    Igen, nagyon finom volt. Kár hogy elfogyott a spenótom.:)

    VálaszTörlés