2011. május 27., péntek

Salátaleves buggyantott tojással.



Az elképzelésem a levest illetően, spárgalevesnek indult. Ám szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy sajnos nem kaptam spárgát a zöldségesnél. Kis tanácstalanság után, aztán úgy döntöttem, hogy akkor salátalevest főzök. Tavaly többször készítettem, (itt megtalálható) és bizony jó barátságba kerültünk egymással. A levest most is megbolondítottam egy kis baconnel, na meg a tárkonyt sem sajnáltam belőle. Levesbetétként pedig a főzés utolsó párpercében egész tojást ütöttem bele. Készítettem mellé még zsályás olajban sütött sajtos pirítóst, és mondhatom így együtt egy igen finom, laktató leves kerekedett belőle. Gyorsan elkészül, így mindenkinek bátran merem ajánlani.




saláta
bacon
vöröshagyma(v. újhagyma)
húsleveskocka

őrölt bors
tárkony
tejszín
tojás
kukoricaliszt
fokhagyma
olívaolaj


A salátát alaposan megmosni, majd ízlés szerinti méretűre tépkedni.
A bacont és a hagymát apróra felvágni.

Egy edénybe egy pici olívaolajat önteni, majd hozzáadni a bacont és elkezdeni párolni. Ha már kezd színt kapni, hozzáadni a hagymát és így párolni tovább. Ezután belenyomni a fokhagymát és hozzáadni a salátát összekeverni és addig párolni még a saláta kicsit összeesik. Közben megszórni egy pici kukoricaliszttel, ízlés szerint fűszerezni és jól összekeverni. Végül felönteni vízzel, és kb. 25-30 percig főzni. Ekkor állandó keverés mellett, belecsorgatni a tejszínt és újraforralni.
Ha már újra elkezdet forrni, óvatosan beleütni az egész tojásokat, majd párpercig lassú tűzön tovább főzni. (ha a tojást beleütöttük, már nem szabad megkeverni, mert különben szétmegy a tojás)


Zsályás-sajtos pirítós:

sajtos stangli
olívaolaj
zsálya
sajt

A stanglit vékonyan felszeletelni, az ízlés szerinti fajtájú sajtot lereszelni. Ha friss a zsálya akkor apróra felvágni.(én szárítottat használtam)

Egy teflon serpenyőbe egy kevés olívaolajat önteni, és felhevíteni, majd beletenni a zsályát és 1-2 percig kevergetve pirítani. Ezután kanállal kiszedni az olajból.(a zsályától finom ízt kap az olaj)

A visszamaradt forró olajba belemártani a felszeletelt stangli mindkét oldalát. (óvatosan bánni vele, mert az olaj forró!!!!)
Tányérra tenni, majd mindkét oldalát megszórni a reszelt sajttal. Jó erősen rányomkodni a sajtot.

A serpenyőből kiönteni a visszamaradt olajat, majd felhevíteni és belehelyezni a sajttal megszórt stanglikat. Mindkét oldalát szép pirosra sütni.

Tálaláskor a tányér aljába helyezni egy pirítóst, majd ráültetni a tojást és rákanalazni a levest. Tetejét meglocsolni párcsepp olívaolajjal, majd mellétenni még párdarab pirítóst és már lehet is tálalni.

8 megjegyzés:

  1. Még sosem ettem ilyet, de biztos szeretném. :)

    VálaszTörlés
  2. Gizus!Még a salátából is csodát varázsolsz!Finom lehet!:-)

    VálaszTörlés
  3. Hát a salátaleves az egyik kedvencünk ilyenkor tavasszal. édesaníám is hasonlóan készíti, buggyantott tojással, csak tárkony helyett kapor és fokhagymaszár jön bele. Nyáron idegen is finom. Persze túróspuliszka jár mellé.

    VálaszTörlés
  4. Szemirámisz!
    Érdemes kipróbálni, főleg ha a salátát szereted, mert nagyon finom leves készíthető belőle.:)

    VálaszTörlés
  5. Nelli!
    Nagyon köszönöm, de ez talán egy kicsit túlzás. Viszont nagyon jólesett olvasni.:)

    VálaszTörlés
  6. Kati!
    Én is szeretem kaporral is, de a puliszka még nem jutott eszembe, hogy azzal tálaljam. Köszi az ötletet, legközelebb azt készítek hozz.:)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon finom lehet. Buggyantott tojást még nem ettem

    VálaszTörlés
  8. Bianka!
    Beleütöd óvatosan a tojást a levesbe, és főzöd még párpercig, de nem kevered már meg. Akkor így egyben marad. Én szoktam a tojásos levesbe is belefőzni.:) Próbáld ki, nagyon finom.

    VálaszTörlés