2011. február 3., csütörtök

Tejszínes-sajtos bundás kenyér.



Nagyon ritkán eszünk kenyeret, pedig már én magam sütöm itthon és mindig olyan szépre sikerül. (na ezt le is kopogom gyorsan, mert kissé babonás vagyok):))) Tehát ritkán sütök kenyeret, és akkor is nagy része megmarad. Kidobni persze semmi szín alatt nem dobom ki, így megpróbálom mindig felhasználni. Általában megszárítom, és prézlit készítek belőle. Most viszont valahogy nagyon megkívántuk a bundás kenyeret. Már nem is emlékszem mikor csináltam utoljára. Na és ha már kenyér, és még bundás is, hát akkor adjuk meg a módját felkiáltással, a tojáshoz tejszínt kevertem, és sajttal gazdagon megszórtam. Azért hogy valamennyire mégiscsak egészséges legyen, és ne tocsogjon az olajtól, teflonserpenyőbe éppen csak egy kevés Floriol olajat aláöntve sütöttem meg. Egy csésze gyümölcsteával remek reggeli kerekedet belőle. Aki nemhiszi próbálja csak ki!!!!!!





szeletelt kenyér
tojás
tejszín
sajt (nálunk Edami)

Floriol olaj

A kenyeret vékonyan felszeletelni. A sajtot lereszelni.

A tojásokat egy tálba tenni, majd hozzáönteni a tejszínt, ízlés szerint sózni, majd jól felverni.

Egy teflonserpenyőbe kevés olajat önteni és felhevíteni.
A kenyérszeleteket alaposan beleforgatni a tejszínes-tojásba, majd a forró olajba tenni.
Az alsó felét szép pirosra sütni, majd átfordítani és a másik oldalát is szép pirosra sütni.

Amikor átfordítjuk a kenyeret a tetejét reszelt sajttal jól megszórni. Ameddig a másik fele is szépen megsül, addig a sajt is ráolvad a tetejére.

Egy csésze gyümölcsteával, vagy éppen egy csésze kakaóval remek reggelit tudunk tálalni.

14 megjegyzés:

  1. Kipróbálom Gizike.
    Most úgy is csak gyors ételeket tudok készíteni, jó lesz ez még ebédre is.
    üdv: Arany

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon finom!Én már készítettem úgy, hogy egy szelet sonkás szalámit is tettem rá.:-)

    VálaszTörlés
  3. Én eddig csak simán ráreszeltem a sajtot a már kész bundáskenyérre, de ezt a verziót feltétlenül kipróbálom:)

    VálaszTörlés
  4. Nálunk szerda reggel volt bundáskenyér :-) Teával, és még frissiben májkrémmel megkenve.

    VálaszTörlés
  5. Jó ötletet adtál Gizi,nagyon régen volt már itt az ideje:-)

    VálaszTörlés
  6. Arany!
    De örülök hogy benéztél!!! Biztosan neked is ízlik majd, és akár ebédre is jólesik majd.Puszillak:)

    VálaszTörlés
  7. Nelli!
    Úgy még nem próbáltam, de biztosan nagyon finom. Legközelebb kipróbálom.:)

    VálaszTörlés
  8. Családi tűzhely!
    Úgy is finom, de így jobban ráolvad a sajt. Nyugodtan próbáld ki, biztosan ízleni fog.:)

    VálaszTörlés
  9. Viki!
    Májkrémmel megkenve?????? Na ez is egy szuper ötlet, meg is vettem.:)

    VálaszTörlés
  10. Ditta!
    Először azt hittem hogy hülye ötlet feltenni, na de már ezért megérte, hogy az eszedbe juttattam. És még több variációt is kaptunk, amiket kipróbálhatunk.:)

    VálaszTörlés
  11. Bianka!
    Látom te is szereted!!!:)

    VálaszTörlés