2011. február 27., vasárnap

Duplán csokoládés-céklás torta.





Ez a torta a véletlen műve. Vagyis persze természetesen én sütöttem, csak az eredeti recepthez képest kicsit átváltoztattam tortává. Ottisnál láttam meg a receptet és ő csodálatos muffinok formájában sütötte meg. Már akkor rögtön megtetszett a recept, és nem is várakoztattam sokáig, mivel félő, hogy hamarosan nem lehet céklát kapni a zöldségesnél. Minden hozzávalót előkészítettem, majd kevertem-kavartam, és amikor a muffin formákért nyúltam a kezembe került a tortaforma. Gondoltam egyet, na akkor legyen ez egy torta. Így aztán az összekevert tészta, tortaformában végezte. A krémet szintén Ottis receptje alapján készítettem el, viszont a torta tetejére az kevésnek bizonyult volna, így került bele egy kevés mascarpone és egy adag felvert tejszín is. A végeredmény pedig magáért beszél. A tészta nagyon finom szaftos, a krémes-hab a tetején pedig megkoronázza a tortát. A cékla íze külön nem érződik ki, így aki esetleg kicsit óckodna emiatt, annak is nyugodt szívvel merem ajánlani.








Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:

10 dkg csokoládé (nálam 46%-os)
10 dkg vaj
10 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
2 db tojás
20 dkg liszt
1,5 tk sütőpor
10 dkg főtt, pépesített cékla



A csokoládét és a vajat gőz fölött megolvasztani, majd hagyni egy kicsit hűlni. A céklát megfőzni, megpucolni, és leturmixolni.

Az egész tojásokat habosra keverni a porcukorral, és a vaníliás cukorral. Ezután hozzákeverni a felolvasztott vajas-csokoládét, majd a pépesített céklát.
Végül beleszitálni a sütőporral elkevert lisztet, majd jól összekeverni.

A tortaforma alját kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a masszát, és a tetejét egyenletesen elsimítani.
Előmelegített sütőbe helyezni, majd közepes lángon 25-30 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél 160 fokon, 25 percig sütöttem)
A sütőből kivéve kicsit a formába hagyni, majd kivenni rácsra tenni, és teljesen kihűteni.






Krém hozzávalói:

5 dkg csokoládé
5 dkg pépesített főtt cékla
2,5 dkg vaj
2 ek porcukor
1 cs vaníliás cukor
1 ek étkezési keményítő
1 tojássárgája
10 dkg mascarpone
2 dl Hulala (v. tejszín)


A tojássárgáját és a cukrot egy tálba tenni, majd vízgőz fölött sűrűre főzni. Amikor már besűrűsödött hozzáadni a csokoládét, a vajat és a céklapürét. Kevergetve addig főzni még a csokoládé, és a vaj is felolvad. Ezután a keményítőt egy pici vízzel simára keverni, majd állandó keverés mellett a masszához keverni. Addig főzni, hogy jól besűrűsödjön. Végül teljesen ki kell hűteni.

A kihűlt krémhez hozzákeverni a mascarponét, majd a kemény habbá vert Hulalát. (ha tejszínt használunk akkor egy pici zselatint is kell belekeverni, hogy megálljon a hab)

Végül a torta tetejére kanalazni a habos krémet, majd legalább egy fél órára hűtőbe tenni, hogy teljesen megdermedjen.

Tálalás előtt, vízbe mártott éles késsel ízlés szerint felszeletelni, és úgy kínálni.

17 megjegyzés:

  1. Gizus, gyönyörű lett a tortád,már annyira kíváncsi vagyok erre a céklás sütikre,hogy kifogom próbálni,tuti finom lehet:-)

    VálaszTörlés
  2. Ötletes és mutatós! Ha van kedved játszani, légyszi gyere át hozzám. Köszi. :)

    VálaszTörlés
  3. Annyira jól néz ki, olyan mintha málnás lenne.:-)
    Nem tudom kis családom mennyire lenne rá vevő.

    VálaszTörlés
  4. Érdekes kombináció. Merész úgyis mondhatnám. De klassz!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép lett :) Én is nehezen képzelem bele a céklát a sütibe, de úgy látom, érdemes kipróbálni!

    VálaszTörlés
  6. nagyon jól néz ki, fincsi:))

    VálaszTörlés
  7. Ha nem mondod miből van ,nem találtam volna ki , hogy céklát is tettél bele. A málnára tippeltem volna... Érdekes lehet az íze, de megkostolnám az biztos!!!!

    VálaszTörlés
  8. Ditta!
    Hidd el, nem fogod megbánni, mert nagyon finom. A cékla ízét nem lehet érezni rajta, viszont nagyon szaftosak lesznek tőle a tészták, a krémek pedig gyönyörű színt kapnak.:)

    VálaszTörlés
  9. Thrini!
    Köszönöm!! Természetesen van kedvem játszani, köszi a meghívást.:)

    VálaszTörlés
  10. Bianka!
    Nagyon köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  11. Nelli!
    Pedig most kivételesen nem málna, de nekem is tetszik ez a szín.
    Csak annyit írok neked, hogy az én férjem az ilyen különlegességeket nagyon ritkán kóstolja meg, de ebből a tortából egyszerre két szeletet is megevett.

    VálaszTörlés
  12. Mónika!
    Köszi!! Szerintem, ha egyszer kipróbáljátok a céklás süteményeket, biztosan megváltozik a céklával való kapcsolatotok és rendszeresen sütni fogtok vele. Először én is tartottam tőle, de örülök, hogy kipróbáltam.

    VálaszTörlés
  13. Zsiri!
    Köszönöm!! Jól látod, érdemes kipróbálni, ne félj tőle, bátran merj nekiállni a sütésnek.:)

    VálaszTörlés
  14. Réka!
    Köszönöm!! Küldök egy kis kóstolót.:)

    VálaszTörlés
  15. Juci!
    Neked ia csak azt tudom tanácsolni, hogy egy próbát megér.:)

    VálaszTörlés