2010. augusztus 5., csütörtök

Párolt cukkini szezámmagos panírban kirántott tükörtojással.




Párolt cukkinit már többféleképpen készítettem, de most egy pici fehérborban pároltam meg. Nagyon finom ízt kapott a bortól, és a fűszerezéshez is csak sót, és borsot használtam. Gyorsan elkészíthető és köretként, de akár csak így magában is fogyasztható. Én most rántott tükörtojást készítettem hozzá. Igen, rántott tükörtojást!!!! Már többször hallottam arról hogy a tojást bepanírozzák, igen nehézkes módszerrel, majd még nehezebben megpróbálkoznak a kisütéssel. Nekem ilyenhez aztán végképp nincs türelmem, így először tükörtojást sütöttem, majd hagytam teljesen kihűlni és utána paníroztam be. Mivel szerettem volna, hogy még ízletesebb legyen, így a zsemlemorzsába szezámmagot is tettem. Végül bő, forró olajba kisütöttem. Mondhatom nagyon finom lett a már eleve ízletes tükörtojás még kapott egy ropogós finom panírt. Nekem nagyon ízlett és biztosan többször elfogom még készíteni. A párolt cukkinivel egy igazán finom étel került a tányérra. Nem mellékesen, pedig jó félóra alatt elkészült. A tojás egy finom főzelék mellé, feltétként is tálalható.



Párolt cukkini:

1 db zsenge cukkini
sajt

őrölt fehérbors
2-3 ek fehérbor
vaj


A cukkinit félbevágni, majd szép vékonyan felcsíkozni.

Egy serpenyőbe vajat hevíteni, majd rátenni a felcsíkozott cukkinit, ízlés szerint sózni, borsozni és jól összeforgatni. 2-3 ek fehérbort önteni alá, majd lefedve lassú tűzön puhára párolni. Közben óvatosan átkeverni, többször megrázogatni a serpenyőt. (én kicsit roppanósra hagytam)
Tálaláskor a tetejét reszelt sajttal megszórni.



Rántott tükörtojás:

4 db tojás + 1 a panírozáshoz

őrölt fehérbors
liszt
zsemlemorzsa
szezámmag
olaj


A tojásokat megsütni tükörtojásnak. Sütés közben ízlés szerint sózni, borsozni majd hagyni teljesen kihűlni.

Ezután a kihűlt tojásokat a szokásos módon, liszt-tojás-zsemlemorzsa bepanírozni. (én szezámmagot is tettem a zsemlemorzsába)

Egy serpenyőbe olajat hevíteni, majd szép pirosra sütni benne a bepanírozott tojásokat.

Feltétként tálalhatjuk párolt zöldségekhez, krumplihoz vagy egy finom főzelékhez.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta, szívesen elfogadnám a mai ebédemnek

    VálaszTörlés
  2. Látom, te is szeretsz borral főzni :-)

    Most jól elképzeltem az illatát és az ízét - és még jó, hogy van mellettem egy finom csiga, amibe bele is tudok a valóságban harapni!

    VálaszTörlés
  3. Milyen jó ötlet ez a rántott tojás :) Ki fogom próbálni!
    Nagyon guszta lett az étel !

    VálaszTörlés
  4. Így lényegesen egyszerűbb a rántott tojás, mint amivel Én küzdöttem.

    VálaszTörlés
  5. Bianka!
    köszönöm!!! Kicsit megkésve, de küldöm.:)

    VálaszTörlés
  6. Viki!
    Sokszor használok bort valóban, így ebben is hasonlítunk egymásra.

    Na egy csigába én is szívesen beleharapnák akár most rögtön.:))

    VálaszTörlés
  7. Ami!
    Köszönöm!!! A panír nagyon feldobta a tükörtojást, nem is gondoltam volna hogy ilyen finom lesz.:)

    VálaszTörlés
  8. Dia!
    Nálad is láttam, és már akkor eldöntöttem, hogy én így fogom megpróbálni. Bejött és nagyon finom lett, neked is ajánlom a kipróbálását.:)

    VálaszTörlés