2010. augusztus 22., vasárnap

Málnás madártej.


Nagyon szeretjük a madártejet, így elég gyakran készítek. Persze, hogy ne legyen unalmas (igaz soha nem az) így néha megpróbálkozom különböző ízesítéssel elkészíteni. Nagyon finom, ha karamellel van leöntve, de a csokoládés változatnak sem lehet ellenállni. Most gondoltam kipróbálom gyümölccsel is. Mivel málna van még szépen a bokrokon, így az került bele. Dupla málnásra sikerült, mivel a habba is tettem málnapépet és úgy főztem ki. Nekünk nagyon ízlett, a finom vaníliás szósz a kissé savanykás málnával keverve. A habnak nem csak a színe lett más, de az ízén is érződött a málna. Igaz nem sokáig, mert bizony pillanatok alatt elfogyott, és már csak az üres tálal szemeztünk.


1 l tej
7 db tojás
2 cs vaníliás cukor(v. vaníliaaroma)
cukor
1/2 cs vaníliás pudingpor
málna

A málnát megmosni és lecsepegtetni. 10 dk-ra valót összeturmixolni, majd egy szitán átszűrni.
A tojásokat kettéválasztani, majd a fehérjét elkezdeni egy csipet sóval kemény habbá verni. Ha már kezd összeállni, kanalanként hozzáadni 4-5 ek málnapépet.
A tejet feltenni forrni, majd kanállal kis halmokat tenni bele a habból. Keményre főzni, majd egy szűrőbe kiszedni, és lecsepegtetni.

A tojások sárgáját ízlés szerinti mennyiségű cukorral, a vaníliás cukorral, egy pici hideg tejjel és a pudingporral simára keverni.
A tejet felforralni, majd állandó keverés mellett belecsorgatni a tojásos- pudingos-cukros keveréket. (én szeretem ha kicsit sűrűbb a szósz, azért teszek bele pudingport is, de természetesen az elhagyható)
Párpercig kevergetve főzni, hogy kellően besűrűsödjön. A tűzről levéve, óvatosan belekeverni a málnaszemeket.
Végül a kifőtt hab tetejére önteni.
Langyosra hűteni és tálalni, de lehűtve is nagyon finom desszert.

6 megjegyzés:

  1. Jaj ez nekünk is nagyon ízlett, én is elészítettem. Isteni lehetett a Tiéd is!:-))

    VálaszTörlés
  2. Andi/cuki!
    Láttam a tiedet, és már akkor eldöntöttem, hogy én is megcsinálom. Már agyalok, milyen legyen a következő.:))

    VálaszTörlés
  3. Jajj ez nagyon guszta! Kellkellkell!

    VálaszTörlés
  4. Araniel!
    Köszönöm!! Küldöm!!!:))

    VálaszTörlés